Most valahogy ezt kellene eladni a népnek. Most nem a Keleti pályaudvaron sátoroznak, nem az út mentén bóklásznak Bicske határában, hanem szervezetten érkeznek, és két kezükkel építik a Fidesz nagy álmát: „Akkumulátorországot”. A lakosság közvetlenül észleli jelenlétüket, és itt kezdődik a bibi. Sültbolond fideszesek harsogták éveken át aláírópultjaik mögül, hogy gyűlölnünk kell őket, meg hogy lányainkra, asszonyainkra vadásznak nyáladzó tekintettel, ja és persze azt, hogy ha idejönnek, el fogják venni a munkánkat. Ez utóbbit nem veszik el, mert a kínaiak eleve a vendégmunkásokra kalibrálták a bérezést, majd bolond lenne a magyar savtartályok mellett melózni, inkább elmegy futárkodni, nagy most a keletje annak errefelé. Komplett kétharmadot köszönhet a szerencsétlenekkel való riogatásnak a hatalom, most meg nem tud velük mit kezdeni, pedig sóval és kenyérrel kellene őket fogadni a Karmelitában. Idejönnek Bangladesből, Pakisztánból, kucorognak az olajradiátor mellett a tömegszállásokon, és értetlenül figyelik a megvető tekinteteket az élelmiszerdiszkontban. Idegenek, de ugyanazt akarják, mint bármelyikőnk: pénzt kuporgatni, családot eltartani, hiszen ezért repülték át a Hindusztáni-félszigetet.
Össze is kuszálódott a vezérkar rendesen, menten parkolópályára küldte a vendégmunkástörvényt, most sunyi módon várják a következményeket, hogy aztán újra szondázzák a népet, hátha csillapodott már a felháborodás. Pedig nem, az csak nőttön nő! Minél több más rasszba tartozó ácsorog tétován, sárga kis mellényében a munkásbuszra várva, annál több a gyanakvó tekintet. A gyűlölettel etetett ember már csak ilyen: elképzel valami drámait, megosztja itt meg ott, és a pletyka szárnyra kél: „barna bőrű emberek követtek ma diáklányokat”. A düh elindul kiszámíthatatlan röppályáján, miközben a fideszes polgármester és a pultozó Fidelitas-poronty a plüssfotel mögül figyeli a fejleményeket. Felbolydul a kisváros, és nem messze az erőszak sem már; ezt főztétek nekünk, ezzel tömtétek az agyunkat éveken át.
Persze a magas politika most is próbál magyarázatot találni a helyzetre, Peti miniszter és a papagájkommandó kiadta a vezényszót, ezek nem OLYANOK, meredek itt minden összemosás. Ha törik, ha szakad, ha lesz víz, ha nem lesz, ha összemocskoljuk a levegőt, ha nem, akkunagyhatalom leszünk! Más kiugrási lehetőség nincs, a Nobel-díjas mámor elszállt, mi nem kiművelt főkkel fogjuk öregbíteni Magyarország hírnevét a világban, hanem villanyautó alkatrészekkel. Micsoda távlatok…
Komplett lakosságcsere zajlik a szemünk előtt. Kelet-Magyarország ambiciózus fiataljai, amint lehet, húznak el innen egy jobb jövő reményében, sőt manapság már kiépített egzisztenciák is az emigráláson gondolkodnak. És nem a szőrmekucsmás kelet felé; hajj, bár oda mennének!, sóhajt fel egy türk individuum a budai Várban, hanem nyugatra. Bizony vonzóbb az euró, mint a kazah tenge! Mi pedig megtanulunk együtt élni a jó migránsokkal, más választásunk nincs, esetleg még a sárga mellény és valamelyik idegen ország kisvárosa…
Olvasna még Szabó Antaltól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/45. számában jelent meg november 10-én.
