Lángba borítják Nigert a puccsisták?

Lángba borítják Nigert a puccsisták?

Mohamed Toumba a katonai junta egyik vezetője a puccsot támogatók tüntetésén Niger fővárosában, Niameyben 2023. augusztus 6-án (Fotó: AFP via Europress/Anadolu Agency/Balima Boureima)

Lejárt az a határidő, amelyet nyugat-afrikai államok adtak a nigeri puccistáknak, hogy helyezzék vissza hatalmába az elmozdított elnököt. A szövetség katonai beavatkozással fenyegetett, ha nem tesznek eleget a követelésnek. Márpedig nem tettek.

Meglehetősen nyíltan vázolták elképzeléseiket, melyek nem igazán az alkotmányos rend támogatása felé mutatnak – így kommentálta Victoria Nuland, az amerikai külügyi tárca politikai ügyekért felelős államtitkára azt az egyeztetést, amit hétfőn este folyatott a nigeri junta több magas rangú parancsnokával. A politikus hozzátette: habár több megoldási javaslatot tárt a felek elé, hogy helyreállítsák az alkotmányos rendet az országban, egyáltalán nem biztos benne, hogy ajánlatait megfontolják. Majd a katonai junta válasza is megérkezett: a puccsisták az ország egyik korábbi pénzügyminiszterét nevezték ki a miniszterelnöki posztra: Ali Mahaman Lamine Zeine 2002-től 2010-ig, a szintén puccsal elmozdított Mamadou Tandja elnöksége idején állt a pénzügyi tárca élén, jelenleg pedig az Afrikai Fejlesztési Bank (ADB) vezetőségi tagja. Így jelenleg minden jel arra utal, hogy a nigeri államcsíny végrehajtóinak eszében sincs lemondani a hatalomról, sőt a jelek szerint még a háborús konfliktust is vállalnák.

• Mennyire egységesek a nyugat-afrikai államok, hogy lépniük kell?
• Nigeren belül kik azok, akik még szembeszállhatnak a puccistákkal?
• Kik vannak a puccisták mellett?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!