Magyar pankráció

Bár bő egy év van még hátra a következő parlamenti választásig, mindenki értesülhetett már a harci tüzet szító politikai elittől, hogy a voksolásnak nagyobb lesz a tétje, mint bármikor korábban. Kötésig gázolunk a háborús retorikában. Kövér László (Fidesz) azzal búcsúztatta az óévet,hogy nem demokratikus küzdelem, tisztességes választás vár ránk, hanem háború; a parlament elnöke a küzdelem nemzetközi befolyásolását is emlegette. Nem sok jót ígér egy ilyen megjegyzés a hatalom képviselőjétől: amíg egy, mégoly kemény választási harcban is vannak szabályok, háborúban nincsenek, hiszen ott nem ellenfelek, hanem ellenségek vannak, akikkel szemben szinte minden eszköz megengedett. Persze az ellenzék sem akar kimaradni a kardcsörtetésből, Jakab Péter (Jobbik) például a választás kapcsán tömören azt mondta az övéinek, győzelem, vagy halál.

Ha Amerikára pillantunk, láthatjuk, szélsőséges esetben hova vezet az efféle beszéd. Riasztó a túllihegett háborús nyelvezet, én itthon mégsem számítok polgárháborút idéző krízisre. Sokan vélik úgy, hogy a magyar politikában inkább árnyékbokszolás zajlik; erre utal, hogy a beígért nagy elszámoltatás minden kormányváltás után elmarad. Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, vérre menő háborúnál kevesebb, tét nélküli árnyékbokszolásnál jóval több, aminek a nézői lehetünk. Leginkább az amerikai pankrációhoz hasonlít, amely a rómaiak barbár szórakozásának, a gladiátorjátéknak a domesztikált leszármazottja.

Szerető Szabolcs teljes álláspontját a Magyar Hang január 22-én megjelent 2021/4. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületen (részletek itt) online!