Az ország leghíresebb matematikatankönyv-írója 97 éves korában szenior magyar bajnok lett százméteres síkfutásban. Mint Obádovics Gyula interjúnkban elmondta, az atlétika már középiskolás korában is az élete része volt, és soha nem távolodott el a sporttól. A mobiltelefonokat nem tiltaná ki az iskolákból, de megtanítaná a gyerekeket, hogy értőn használják őket, hiszen „minden lehetőséget ki kell használni”.
– Milyen szerepet játszik a sport az életében?
– Ez messzire nyúlik vissza. A középiskolában aktívan atletizáltam és szertornáztam. De amikor a második világháború végén Magyarország szovjet megszállás alá került, sok tornatermet kórházzá alakítottak át, így én sem tudtam tovább tornázni, de egészen 1948-ig folyamatosan atletizáltam a régi BEAC-pályán. Ezt követően már csak az egyetemi futballmérkőzéseken léptem pályára. Az egyetem után aztán hosszú időt kihagytam, de később újra elkezdtem futni. No, nem nagy távokat, csak úgy 600 métert szoktam futni esténként a környező utcákban. Balatonszárszón lakom, és mostanában már csak 120–140 métert futok naponta le, a Balaton partjára.
– Hogyan jött az országos bajnokság ötlete?
– A dédunokáim szednek rá mindig, hogy menjek el velük futni. Az ő anyjuk unokám, Kőváriné Dús Jetta, testnevelő tanár, az egyik alkalommal titokban megmérte, hogy mennyi idő alatt futom le a 140 méteres távot a partig, és azt mondta nekem, hogy: „Papa, hát ezzel országos bajnokságot is nyerhetnél!” Addig-addig noszogattak, míg rábeszéltek, hogy induljak el. Mindent elintéztek helyettem, én nem is tudtam, hogy ez ilyen nagy felhajtással jár. Augusztus 31-én volt a verseny, és betartva Jetta edzési tervét, szerencsésen lefutottam a száz métert, ami már önmagában nagy dolog az én koromban.
Az interjúból kiderül:
• Hogyan kellene használni az oktatásban az elektronikus eszközöket?
• Miért fontos a matematika tanulása?
• Mennyire sportosak a matematikusok?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 19-ig kapható 2024/37. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!