Öt nap Trieszt

Igen, vagyis nem. Nem hét, hanem öt, nem év, hanem nap, és nem Tibet, hanem Trieszt. Késő nyár, kora ősz, azért a tenger még remekül működik, meleg van, igaz, az errefelé bórának nevezett, gyakran igen erős szél már kezd beszökni az ősszel együtt, és kevesebb a turista. Az asztaloknál, a teraszokon mindig sokan vannak, fogy a pizza, a bor meg a saláta, ám nem feltétlenül idegenek ülnek már a lassan hullani készülő lombok alatt, hanem helyiek, idős, jól öltözött hölgyek, elegáns, gyakran bottal járó urak. Csak úgy az internetre bízva került nekünk is szállás az öt éjszakára, a város közepén. Jó ötletnek tűnt, és csak alvás előtt derült ki, nem biztos, hogy tényleg az. Az errefelé igen gyakran és sokak által használt robogók zúgása, autók suhanása, az utca élete mind felhallatszott az első emeletre, és csak hajnalban csökkent a hangerő. A reggeli a szálló melletti kis argentin vendéglőben volt, egyezséget kötött a két tulajdonos, az első nap itt kaptunk welcome drinket is. A helyet uraló több négyzetméteres képernyőn természetesen mindig foci ment, a falon különféle ikonikus mezek másolatai – a foci országáról van szó…

A pihenés kezdő napján több templomot is meglátogattunk. Nem vigasz, de itt sincsenek többen a miséken, mint otthon, és a korosztály is igen hasonló. Hetvenen felüliek mennek el itt is az Isten házába. Viszont ahol nem éppen istentisztelet volt, ott hallottunk orgonaszót, olyant, amilyent megálmodik az ember. Bach A fúga művészete című művének egyik tétele szólt valahol. Bach mindent tudott a zenéről, és mindent el is tudott mondani vele. Zseniális fúgasorozata jószerivel az összes zenei trükköt tartalmazza, tökéletes tudományos alkotás, ami a művészet legmagasabb szintjét is képviseli. Mindemellett jó hallgatni, mert igen magas régiókba viszi a lelket.