Menü

Palermo: Öt nap a maffia egykori fővárosában

Jellegzetes óvárosi utcakép (Fotó: Magyar Hang/Wekerle Szabolcs)

Bő egy hónapja, szeptember 25-én meghalt Matteo Messina Denaro, a szicíliai maffia, a Cosa Nostra „utolsó keresztapja”. A halálhír megjelent ugyan a médiában, de nem váltott ki hatalmas, megkönnyebbült sóhajt az olasz szigeten. Nem mintha az ott élők ne nyugtázták volna örömmel, hogy az olasz képregénysorozat főhőse, a rendőrök elől mindig eltűnő mestertolvaj után Dia boliknak, illetve alkata alapján U Siccunak (a szó jelentése: csontos, szikár) nevezett, 61 éves maffiózó másvilágra költözésével „hivatalosan” is lezárult a bűnözés egyik különösen sötét korszaka.

Épp csak arról volt szó, hogy azok a megkönnyebbült sóhajok már idén januárban felszakadtak a szicíliaiakból: harmincévnyi bujkálás után ekkor tartóztatták le a korábban, távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt bűnözőt Palermóban, amikor rákbetegsége kezelésére épp egy helyi magánklinikára tartott. Denaro, aki egykor azzal kérkedett, hogy egymaga megtöltött már egy temetőt az általa meggyilkolt emberek holttestével, az 1980–1990-es évek látványos és véres merényleteinek egyik fő szervezője volt. Ő rendelte el a két nyomozóbíró, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino megölését is – a maffiaellenes harc ikonikus alakjaival 1992-ben autókba rejtett pokolgép végzett Palermóban. Ma a palermói nemzetközi repülőtér viseli a két bíró nevét, arcképük pedig az 1,2 milliós város kikötőjében az egyik ház tűzfaláról néz le a járókelőkre. Ezzel is bizonyítva: a Szicília = maffia képlet ma már nem érvényes, Olaszország legnagyobb régiója, illetve annak fővárosa, az ötödik legnépesebb olasz város mostanra kikerült a Cosa Nostra hatalma alól.

Erről szól még a cikk

• Hogyan változott meg Szicília fővárosa?
• Hol érhető tetten még a látogató számára a Cosa Nostra hajdani befolyása?
• Mit érdemes megnézni a városban?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Wekerle Szabolcs  
HM 2025. február 12., 20:49

MÁV: csak tavaly 14-en haltak meg figyelmetlenség vagy a szabályok be nem tartása miatt

Szerintük az ok legtöbbször a zenehallgatás vagy a telefonnyomkodás volt.
Magyar Hang 2025. február 12., 20:24

Orbán Viktor Dubajba ment az első „Tucker Carlson Csúcsra”

Erről a Miniszterelnöki Sajtóiroda számolt be.
Koncz Tamás 2025. február 12., 19:52

Turisztikai vezető, a Szent György Lovagrend tagja a „kisnyugdíjas”, akit meglátogatott Orbán Viktor

Cseke László nem számított arra, hogy személyes találkozó is lesz a miniszterelnökkel, de örül neki, hogy így alakult.
HM 2025. február 12., 18:42

Trump másfél órán át telefonált Putyinnal

Szerinte megkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajna kapcsán is. A hívás tényéről az orosz állami hírügynökség is beszámolt, ám ők nem említenek tárgyalásokat.
Magyar Hang 2025. február 12., 18:00

Renner Erika: A bíróságon már számított, hogy a támadóm testvére Orbánnal fotózkodik – Kultúrtáj

Miért nem tesz semmit a rendőrség a zaklatójával, aki immár az életét fenyegeti? Hogyan árulta el ismét a kormány az áldozatokat? Nézze meg Ön is legújabb műsorunkat a „lúgos orvos áldozatával”.
HM 2025. február 12., 17:59

Karácsony szerint Lázár vagy Szentkirályi is segíthet majd szemetet szedni Rákosrendezőn

A főpolgármester szerint az állam szemetelt a területen, ezért felmerül a kérdés, ha azt összeszedik, akkor a Karmelita vagy az építési minisztérium épülete elé vigyék-e.
Csécsi László 2025. február 12., 17:12

Budapest után Bukarest: mennyiben más a román főváros?

Szürke tömbházai és levegős terei eleinte idegennek tűnhetnek a magyar utazók számára, de ha elidőzünk a részleteknél, észrevehetjük: a megcsonkított múlt bábjából egy modern, európai nagyváros pillangója bújik épp elő.

Palermo: Öt nap a maffia egykori fővárosában

Palermo: Öt nap a maffia egykori fővárosában
Jellegzetes óvárosi utcakép (Fotó: Magyar Hang/Wekerle Szabolcs)

Bő egy hónapja, szeptember 25-én meghalt Matteo Messina Denaro, a szicíliai maffia, a Cosa Nostra „utolsó keresztapja”. A halálhír megjelent ugyan a médiában, de nem váltott ki hatalmas, megkönnyebbült sóhajt az olasz szigeten. Nem mintha az ott élők ne nyugtázták volna örömmel, hogy az olasz képregénysorozat főhőse, a rendőrök elől mindig eltűnő mestertolvaj után Dia boliknak, illetve alkata alapján U Siccunak (a szó jelentése: csontos, szikár) nevezett, 61 éves maffiózó másvilágra költözésével „hivatalosan” is lezárult a bűnözés egyik különösen sötét korszaka.

Épp csak arról volt szó, hogy azok a megkönnyebbült sóhajok már idén januárban felszakadtak a szicíliaiakból: harmincévnyi bujkálás után ekkor tartóztatták le a korábban, távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt bűnözőt Palermóban, amikor rákbetegsége kezelésére épp egy helyi magánklinikára tartott. Denaro, aki egykor azzal kérkedett, hogy egymaga megtöltött már egy temetőt az általa meggyilkolt emberek holttestével, az 1980–1990-es évek látványos és véres merényleteinek egyik fő szervezője volt. Ő rendelte el a két nyomozóbíró, Giovanni Falcone és Paolo Borsellino megölését is – a maffiaellenes harc ikonikus alakjaival 1992-ben autókba rejtett pokolgép végzett Palermóban. Ma a palermói nemzetközi repülőtér viseli a két bíró nevét, arcképük pedig az 1,2 milliós város kikötőjében az egyik ház tűzfaláról néz le a járókelőkre. Ezzel is bizonyítva: a Szicília = maffia képlet ma már nem érvényes, Olaszország legnagyobb régiója, illetve annak fővárosa, az ötödik legnépesebb olasz város mostanra kikerült a Cosa Nostra hatalma alól.

• Hogyan változott meg Szicília fővárosa?
• Hol érhető tetten még a látogató számára a Cosa Nostra hajdani befolyása?
• Mit érdemes megnézni a városban?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Wekerle Szabolcs  
Ugrás az oldal tetejére