Meglepő rendszerkritikával menti az anyákat Semmelweis

Talán kicsit túlzásba estem – mondja Semmelweis Ignác (Vecsei H. Miklós alakításában) szíve választottjának, aki a neki írt szerelmes levél különösen giccses részével szembesíti az orvost. A november 30-ától látható életrajzi film nagy fináléjában megvan minden, amire a kishitű magyar néző vágyik: gyengéd érzelmek, hazaszeretet, büszkeség és pátosz minden mennyiségben – talán nem véletlen, hogy a jelenet a Duna végtelennek tűnő vizében vész el. Ahogy siklunk a habokon, már csak azt kívánom, bár Koltai Lajos rendező is a főhőséhez hasonló felismerésre jutott volna – még időben.

A Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet a közönség számára legkevésbé látványos eredménye, hogy valahányszor kijön egy újabb magyar film, én enyhe gyomorgörcscsel ülök be a moziba. Igyekszem zárójelbe tenni az előzményeket, a szektor einstandját, a legjelentősebb rendezők elhallgattatását, a futószalagon gyártott vackokat, az orrvérzésig erőltetett történelmi gagyit, a nevetségesen alacsony nézőszámot, az elpazarolt tízmilliárdokat és a büszkén pöffeszkedő féltehetségek pusztítását, de aztán véget érnek a reklámok és az előzetesek, elindul a film, és az elmúlt évek kulturális szemete újra és újra a nyakamba zúdul.