Andropov belátta, hogy a kritika kiiktatása lehetetlenné teszi a megújulást

Negyven éve, 1984. február 10-én halt meg 16 hónapos uralom után Jurij Andropov, a Szovjetunió párt- és állami vezetője. Utóda, Konsztantyin Csernyenko mindössze 13 hónapot töltött az ország élén. Az évfordulón Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel az 1975 és 1985 közötti szovjet „történelemszünetről”, a pangás időszakáról beszélgetünk.

– Majdnem tíz évig álltak idős, beteg, szinte magatehetetlen emberek az egykori világhatalom, a Szovjetunió élén. Hogyan alakulhatott ki a nemzetközi életben kulcsszerepet játszó országban egy ennyire elöregedett vezetőréteg?
– Sztálin halálakor a legfelsőbb szovjet vezetők, a Politikai Bizottság – amit akkor a Központi Bizottság Elnökségének hívtak – tagjainak átlagéletkora 55 év volt, ami a következő évtizedekben lassan, de folyamatosan emelkedett. 1964 októberében, Hruscsov elmozdításakor már 60 évre, Brezsnyev halálának évében, 1982-ben pedig 70 évre növekedett. Andropov a maga 68 évével 1982-es megválasztásakor relatíve fiatalnak volt tekinthető.

– Leonyid Brezsnyev időszakát (1964–1982) manapság a pangás koraként szokás emlegetni. Mennyire igaz ez uralmának egészére?
– 1964 októberében, Hruscsov felmentése után tisztségeit a többiek megosztották egymás között. A párt első titkára, tehát az ország első embere Brezsnyev lett, míg Alekszej Koszigin, aki addig első miniszterelnök-helyettes volt, örökölte a kormányfői posztot. Brezsnyev 18 éve három szakaszra osztható. Kezdetben, Hruscsov megbuktatásakor a pártvezetők közül sokan átmeneti vezetőnek gondolták. Ezekben az években még kifejezetten dinamikus és tevékeny vezető volt, aki ekkor még félt a nemzetközi politika színterére lépni. Ezt a területet hosszú időn át ezért Koszigin felügyelte, aki több fontos hatvanas évekbeli nemzetközi tárgyalás szovjet delegációvezetője volt. De az ő nevéhez kötődnek azok az 1968-as magyarországi gazdasági reformhoz hasonló, liberalizáló, a vállalatok önállóságát és a munkavállalók anyagi érdekeltségét növelő lépések is, amelyeknek köszönhetően a szovjet gazdaság a hatvanas évek második felében a világháborút követő időszak legjobb teljesítményét nyújtotta. Ekkoriban tehát szó sem volt pangásról.

A hetvenes évek elejétől, amikor Brezsnyev már magabiztosabban látta el feladatát, és elkezdődött regnálásának második periódusa, fokozatosan magához vette a külpolitikai ügyek vitelét is. Személyes tapasztalatai voltak a második világháborúról, ezért tudta, hogy egy harmadiknak nem szabad bekövetkeznie, mert az az előzőnél is borzalmasabb lenne. Ezért volt fontos számára, hogy fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat kezdjen az amerikaiakkal. Nevéhez fűződik az 1972-es SALT–I és az 1979-es SALT–II megállapodás a hadászati fegyverek kölcsönös korlátozásáról. Közben, a harmadik periódusa kezdetén, a hetvenes évek derekán a gazdasági fejlődés dinamikája is elkezdett lassulni. Mindez az évtized két olajárrobbanása miatt nem tűnt nyugtalanítónak, holott annak kellett volna lennie. A jelentős pótlólagos bevételek elaltatták a politikai vezetés reformkésztetését. Pedig a Vlagyimir Kirillin miniszterelnök-helyettes irányításával felállított bizottság a szovjet gazdaság súlyos szerkezeti problémáit tárta fel, de a Politikai Bizottság javaslataikat figyelmen kívül hagyta, míg a bizottság vezetőjét nyugdíjazták. A harmadik korszakot Brezsnyev fizikai-szellemi hanyatlása kísérte: a hetvenes évek második felétől hetente már csak néhány nap és akkor is csak néhány órát tudott dolgozni.

• Milyen betegsége volt Brezsnyevnek?
• Volt-e Brezsnyevnek utódjelöltje?
• Milyen tervei voltak Andropovnak?
• Mennyire determinálta a Gorbacsov-korszakot a tény, hogy az ország majdnem egy évtizeden át a „történelemszünet” állapotában volt?