Találkozás

Hogy ki írja ezt a cikket, tudni érdemes: egy megrögzött agnosztikus. Az érzékekkel nem tapasztalhatónak híveit tisztelem, gyakran irigylem is. Ami viszont tapasztalati úton megismerhetetlen, azt nem kutattam soha, érdeklődésem mindig is a felfedezhető, az észlelhető felé terelt. Hámozott materialistát ugyanúgy nem sikerült nevelni belőlem, mint újraoltott hívőt. Amikor kezembe akadt Puzsér Róbert könyve, a Metafizika, a szerző képzetgazdagságának ismeretében groteszk csavart sejtettem a címből – gondoltam, biztos ironikus módon valami éteri tenyészetben meríti meg majd kiről-miről sajátos elemzéseit. Tévedtem. Nem ok nélkül.

Puzsér széles körű felkészültsége, szellemi kreativitása és legeslegelsősorban is leplezetlen őszintesége sokakat zavarba hoz. A zavartól lehet Puzsért kedvelni, és lehet nem kedvelni, én azonban azok közé tartozom, akit Puzsér egyáltalán nem hoz zavarba. Akkor is kedvelem, amikor elvétve eltér véleményem egy-egy állásfoglalásától – és akkor is legeslegelsősorban azért, mert meggyőző számomra. Ugyanis látom, hallom, kétségektől mentesen érzékelem, hogy nem hazudik, sosem hazudik. Még egyszer sem kezdtem gyanakodni, hogy érdekében állna valamit kifejteni, sőt, Puzsér inkább rendre magához csábítja a konfliktust, szenvedélyesen provokálja a képmutatót, a manipulálót, a sok vazallust, a média és a politikai gagyi kulturális kártevőit. Puzsért becsülöm, mert az a ritka fajta értelmiségi, aki nem ködösít, nem kertel, nem leptet, nem beszél mellé, mondja, amit gondol, és amit mond, azért vállalja is a felelősséget. Gyakran megesik, hogy vehemenciáját személyekre szabja, ezt néha zokon veszem tőle, máskor, más esetben meg mégis halálosan élvezem. Puzsér szenvedélyes kapcsolatban áll a jelen történelmi, politikai, kulturális valóságával, felkészülten követi és egyszersmind logikai rendbe szedi, képzettársítja jelenségeit – ezért is lepődtem meg baromira, amikor kezdtem fellapozni külalakban is hallatlan igényes minőségű könyvét.