„Víg fiúk kedves kis baba résztvevőket keresnek”

Állást keres-kínál, vétel-eladás, házasság, ingatlan, különfélék – ahogy az aktuális hírek, úgy az apróhirdetések is elengedhetetlen tartozékai voltak egykoron a napilapoknak. A műfaj fénykorában akár több oldalon át lehetett böngészni ezeket az olvasói feljegyzéseket a legkülönfélébb témákban. A betűnként vagy épp szavanként számolt hirdetési tarifa fejében és a jó ízlés határait betartva bárki bármit kereshetett vagy kínálhatott, de akár a mondanivalóját is a nagyvilág elé tárhatta. 

Az apróhirdetés különleges műfaj – ebből a békaperspektívából jól kivehetővé válik, hogy a történelem alakulása miként befolyásolta a mindennapi életet, változtatta meg az egyéni szokásokat, de pontos képet nyújt az adott kor körülményeiről és a politikai és társadalmi elvárásokról is.

Míg például a századelő békeéveiben bajusz nélküli, nős, de gyermektelen urasági kocsist, dieselmotor-gépápolót, botost kerestek, addig a harmincas években magányos, erélyes és józan férfi kapust, akkordáns kalkulánst, perfekt kopistát és őskeresztény, ősmagyar fiatal gépészmérnököt. A 1900-as évek első éveiben jutányos áron kínáltak eladásra hizlalt pecsenyebaromfit vagy épp Alfred Brehmtől az Állatok világát, ekkortájt még a buggi- vagy giggkocsi volt a divatos, de pár évtizeddel később már gardányos, fujtottgumis teherautóval is kereskedtek, míg a hatvanas években inkább az OTP-n nyert Wartburg lett a kelendő. 1943-ban, amikor a szovjet csapatok támadásra indultak a magyar arcvonalon, „elsőrangú, valódi Rippl-Rónai-festményt” keresett egy gyűjtő. Talán ugyanaz, aki 1968-ban, amikor életbe lépett a gazdasági reform, szintén apróhirdetés útján szeretett volna Munkácsy-képhez jutni?