
Nem látszik koncepció abban, milyen szempontok alapján választották ki azt a 10 vasútvonalat, amelyeken augusztus 1-jétől a vonatok helyett autóbuszokkal szállítják az utasokat. Akadnak köztük alacsony lakosságszámú településeket kiszolgáló járatok, de olyan is, amelyik gyakorlatilag egy megyeszékhely elővárosi vonataként közlekedik. Ez utóbbi a Miskolc–Tiszaújváros mellékvonal.
– A hasonló hirtelenséggel bejelentett döntéseknél valahogy mindig elmarad a szakmai vita és hatásbecslés. Ezt fájlaljuk, és nem azt, hogy néhány mellékvonalon nem járnak tovább a vonatok. Hiszen egy jól előkészített koncepciónak része lehet az, hogy adott vonalon jobb lesz az utasok kiszolgálása busszal. Ebből a döntésből azonban ad-hoc kapkodás mutatkozik meg – mondta el lapunk érdeklődésére Pongrácz Gergely, a Magyar Közlekedési Klub elnöke.
• Milyen kérdéseket vet fel a MÁV bejelentésének időzítése?
• Milyen politikai vetülete van az ügynek?
• A szakmai szervezetek szerint mi lenne a megoldás a MÁV és egyes vonalak állapotára?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!