Menekültek és kivándorlók mellett az államilag befagyasztott benzinár is szóba kerül, ahogy a falusi benzinkutas, a horvátok és a Mol is. Gattyán politikába kívánkozásán és vagyonán elmélkedünk, majd Wahorn mellett se megyünk el. Innen már csak egy ugrás a cancel culture.
Műsorok
Dévényi István vendégei: R. Kiss Kornélia, a Magyar Hang újságírója és Péter Tamás politikai tanácsadó.
Voksturuzmus és népszavazás a választás napján – vajon ezzel meg is nyerte a Fidesz 2022-es választást? Többek között erről vitáznak a Kötöttfogásban.
A Magyar Hang legfrissebb számában Átlátszó melléklettel rendelkezünk, ezért az oknyomozó portál újságírója volt a vendégünk. Katus Eszter Tompos Ádámmal beszélgetett, a műsorvezető ezúttal is Dévényi István.
Pörzse Sándor a műsorvezető, akikkel pedig kibeszéli a hét legfontosabb történéseit: Csintalan Sándor,, Dévényi István, Konok Péter és Nagy Attila Tibor.
Az első magyar nyelvű podcast gazdájával kiegészülve toljuk pacekba, hogy hol tart a Covid–19, mi van Friderikusszal, sőt azt is megjósoljuk, mikor lesz a huxit.
A vidéki nyilvánosság fontos, ezért egyik zászlóshajójuk, a Debreciner újságíróját, Polgár Tóth Tamást hívtuk meg.
Tragikus járványadatok, adóforintokkal kitömött Kóka János, menekültügy és egy esküvő. Aki pedig kibeszéli: Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Reichert János, a műsorvezető pedig Pörzse Sándor.
A műsort ezúttal Szerető Szabolcs vezeti, vendégei pedig: Balavány György és Ficsor Benedek.
Pörzse Sándor vezeti a műsort, a vendégek pedig Csintalan Sándor, Horváth Gábor, Konok Péter és Reichert János.
Hogyan lehetne tartósan jó irányba terelni a magyar nemzeti öntudatot? Mit lehetne létrehozni egy valódi rendszerváltás után, ami kirántaná Magyarországot a középkorból és az élre lökné?
Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Puzsér Róbert csap össze, a műsorvezető pedig Pörzse Sándor.
A gyűlés végén az idősebb jobboldali újságírókat fiatal lányok rohamozták meg. Mire lement a nap, minden magyar család asztalára megérkezett a legújabb nemzeti konzultáció a jövő évi választás eredményéről.
Pulai Andrástól és Ember Zoltán múlt héten még csak tippelt az előválasztás eredményére (egészen pontosan), most pedig elemzik az azóta történteket.
Dévényi István vendégei ezúttal – kicsit rendhagyó módon – Ember Zoltán és Pulai András.