Barion Pixel
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Vízszintes végtelen

Szerző: | 2019. augusztus 17., 10:00 | Featured, Gabbagabba

Tornyai János 1910-es festménye (Forrás: Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Micsoda sötétek lehettek régen itt. És mekkora csöndek fértek bennük el. Hány meg hány ezer ősz, mire a nádsusogás a holtágon egyszer csak evező hangjába ütközik. Az esőcseppek közé befúrja lassan magát az első jajveszékelés, kutya mordul, tehén bőg, az izzó hamu fölött a szalonna sercegni kezd. Azelőtt az ég dörrent néha csak, madarak röpültek át a sík vizek fölött, és bő eső mosta vagy hó temette el pár hónapra a zsíros földeket. Most nap tűz a terményre, de úgy, hogy meglenni alig lehet. Ha borul, egyből készülni kell, mert a vihar ha ideér, mozdulni képtelenség, megint. Háromsebességes, úgy fest, errefelé az idő. Mint a kölcsönkerékpárom, pont olyan. A küllők közül kifújja a szél a megült porréteget. Mert a szél, az fúj folyton, legtöbbnyire ráadásul szembe, de nem kap semmit sem innen föl, attól fölösleges tartani. Csupán a felhőket hozza, viszi.

És éthordókat zörget olykor a biciklikre szerelt kosarakban, a Sport előtt. Műanyagot, fémet is. Szomorú szemű férfiak kanyarodnak erre, papucsban jönnek, ujjatlanban, gyér hajukat fakult simléderes sapka fedi, és míg bíbelődnek a zárral, hátul, szó nélkül önti ki nekik a tetovált csapos lány az első unicumot. Dél van ugyanis, délibábok órája, és pár héttel múlt csak el a legrövidebb éjjel itt, ebben a túl hosszú nevű, hatalmas kisvárosban, ahol két keréken közlekedik szerintem maga az ördög is.

Terra incognita | Magyar Hang

A föld mélyére egy vasvilla alakú, rozsdás mágnes van tán ásva, hogy az istennek se moccannak az itt lakók, legfeljebb a Vidámig vagy a Fehér akác teraszig. És amikor a délutáni dögmelegben az egyikük felveti, hogy jó lenne a Copanacabanán csobbanni – így mondja, hogy Copanacabana, és nem javítja senki ki –, egy másik azzal válaszol neki, hogy aztán minek. Ha a víz jó is ott, kellemes, biztosan nem háromszáztíz a sör arrafelé, és bólogat erre, aki ott ül, mindenki, hogy ugye, amannak meg felcsillan a szeme és fenn marad a mutatóujja a levegőben még kicsit, hogy na azért, és hogy akkor hozhatna is egy kört valaki, mondjuk, a copanacabanás, ha már, és amíg térül, nevetnek nagyokat, hogy nem köllene a drága brazil sör nekik, de a sós víz se, soha, ami csípné még a pöcsüket is, lehet, ha egyszer az Ászok itt ennyi, meg amíg ilyen jó hideg.


HIRDETÉS

A borsodis napernyő alatt bambulok, és eszembe jut, hogy ahol hegyek vagy lankák vannak legalább, a magaslatok alá gyűrve lakik a furcsa időtlen valahogy. Itt viszont vízszintes alighanem a végtelen, ha van. Az utcák a földek felé futnak hosszan, sárosan. Kivétel nélkül mindegyik egyenes, ahogy az emberek tartása is, még a bringán, még a ki tudja hányadik sör után is az. Távolságot tartanak, akár az első tanyákon egymástól az őseik. Vagy csak én vagyok mérhetetlenül idegen itt. Törvényei vannak mindenesetre ennek a helynek, lábon hajtott, ósdiak. És hát hiába látni az égen Kohán meg Tornyai színeit, ha Tar Sándor és Móricz hőseinek fiai és dédunokái az aszfaltot nézik feszt, vagy a sörpadokat, vagy a kopott síneket.

Kérdezem az állomáson másnap, hogy Aradra hogy lehetne eljutni vajon, és néz rám a pénztáros riadtan, mint aki prikulicsot lát, úgy, hogy őneki három éve van már csak a nyugdíjig vissza, de amióta itt ül, Aradot nem kérdezte még senki meg. Nem tud segíteni. Egy számot ír ki grafittal egy lapra mégis, a vastag üveg alatti forgó fémtálcára teszi, hogy azt hívjam esetleg föl, vagy pattanjak az esti békéscsabaira, onnan jár talán valami. Errefelé Csaba, úgy látszik, a viszonylat. Azon túl minden beláthatatlan messze van.

Advent | Magyar Hang

Éjjel van, és esik, nem látszanak se színek, se csillagok. Tócsákba oldja a koszt az égi irgalom. Mintha a járdára ömlene a ház előtt az összes víz, és oda gyűlne most minden könny és fájdalom, amit a szemekben tart napközben a sok pislogás. Aztán eláll, párologni kezd. Utcányi fullasztó finn szauna. És ebben a túlvilági, éber gőzben árnyak suhannak odakint, súlyosak, és söröskorsót egyensúlyoznak ernyőjük tetején. Hiába engedem ki hosszan, a csapból langyos víz folyik. És a Jóisten a langyosat kiköpi.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/30. számában jelent meg, 2019. július 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/30. számban? Itt megnézheti!

Címkék: gabbagabba, időjárás, kisváros, tárca, vihar


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Már 70 éve mesél a Móra Kiadó
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

Ellenkultúraként indult, aztán beköltözött otthonunkba.

Pin It on Pinterest