Miniszterelnök-jelöltek: a kevesebb több

Közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség – adta meg az ellenzéki viták alaphangját az év elején Gyurcsány Ferenc. Ezzel a DK elnökének sikerült ismét darázsfészekbe nyúlnia, mert bár az önkormányzati választásra létrejött koordinációval fontos érzelmi válaszfalak omlottak le a pártok között, a közös lista gondolata ma még jóval több, mint puszta technikai kérdés. Erről sokat lehetne vitatkozni, és félő, hogy még fogunk is – pedig nem ártana szem előtt tartani, hogy az efféle nyilvános huzavona rendszerint a Fidesznek kedvez. De bármit gondoljunk is a kibontakozó vitáról, azt érdemes külön hangsúlyozni, hogy a Gyurcsány-féle felvetés két olyan kérdést gyömöszöl egy csomagba, amelyek a látszat ellenére nem tartoznak szorosan össze.

Ha az ellenzéki pártok 2022-ben közös listán indulnának, akkor valóban nem volna semmi értelme, hogy ne nevezzenek meg egyúttal közös miniszterelnök-jelöltet is. De mi a helyzet akkor, ha csak egyéni választókerületi szinten valósul meg a koordináció – amely jelentőségét ma már egyetlen párt sem kérdőjelezi meg –, ellenzéki listából viszont kettő vagy akár több is lesz? Indítsa el minden listát állító párt vagy pártszövetség a maga jelöltjét, s amelyikük több szavazatot kap, annak az embere legyen a befutó? Vagy az ellenzéki pártok győzelme esetén döntsön egy választás utáni háttéralku a kormányfő személyéről? Más lehetőség nem nagyon kínálkozik, ha a közös listával együtt a fenti csomag másik elemét, a közös miniszterelnök-jelöltet is elutasítjuk.

Az utóbbi azonban komoly stratégiai hiba lenne. Már 2018-ban is megmutatkozott, milyen versenyhátrányt jelentenek az ellenzék számára a rivális miniszterelnök-jelöltek – még akkor is, ha viszonylag csekély különbség volt érzékelhető az álláspontjuk között. Orbán Viktornak voltak ugyan ellenfelei a legutóbbi választáson, de nem volt egyértelmű kihívója. Ez egyrészt gyengének, töredezettnek mutatja az ellenzéket – sokkal inkább, mint a közös lista hiánya –, másrészt minél inkább perszonalizálódik a politika, annál nagyobb szükség van a jól felépített vezetőre. Ha pozitív példát keresünk, érdemes Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányára utalni, aki ha nem is vált az ellenzék vezérévé, „első számú jelöltként” nagyban hozzájárult a budapesti sikerhez.

Mindemellett a megfelelő miniszterelnök-jelölt nem csak a karakteres fellépés és a kihívói szerep miatt fontos. Valójában ő jeleníti meg a választók felé egy párt programját vagy vízióját. Mennyivel volt inkább programja 2018-ban a Fidesznek, mint az ellenzéknek? A „Folytatjuk…” magabiztosságán kívül nemigen. Mégis joggal érezhette úgy a választók jelentős része, hogy az ellenzéki pártoknak nincs programjuk – még ha történetesen volt is –, hiszen nem lehetett tudni, tulajdonképpen ki vezetné az országot, és milyen irányba, amennyiben hatalomra kerülnének. Ezt a hiányérzetet enyhítené a közös miniszterelnök-jelölt, akinek az egyik legfontosabb feladata éppen az lenne, hogy egyfajta hitelesítő pecsétet üssön a sokszínű és széttagolt ellenzék politikájára.

Innen közelítve meglehetősen feleslegesnek tűnik arról vitatkozni, hogy egy vagy több listát állítsanak-e 2022-ben az ellenzéki pártok. Ennél sokkal fontosabb kérdés, el lehet-e jutni odáig, hogy akár több lista esetén is közös miniszterelnök-jelöltjük legyen. Ezzel egyszerre lehetne kamatoztatni a külön listák előnyeit – vagyis több választói csoportot megszólítani – és minimalizálni a hátrányait. Az pedig, hogy az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet találjanak, egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek – vagy legalábbis semmivel sem nehezebb elképzelni, mint hogy öt-hat párt megegyezzen arról, ki hányadik helyet kapja a közös listán. S a tárgyalásos úton nem sikerülne dűlőre jutni, még mindig ott van a jelöltkiválasztás már bevált módszere, az előválasztás.

De ejtsünk szót arról az indokolt gyanúról is, amely a Gyurcsány Ferenc ötletét kritizálók közül sokakban megfogalmazódik – jelesül arról, hogy a volt miniszterelnök azért forszírozza a közös listát és a közös jelöltet, mert szeretné családon belül tudni a kihívói szerepet. Nos, ha külön listát állító pártok tárgyalásos úton egyeznek meg a közös jelölt személyéről, akkor valószínűleg kölcsönösen engedniük kell, és párton kívüli szereplőt kell találniuk. Dobrev Klára így legfeljebb az előválasztásban bízhat. S ha valaki attól tartana, hogy egy majdani előválasztáson szűk többség billentheti felé a mérleget, akkor annak a szabályait úgy kell kialakítani, hogy nagy legitimitást nyújtson, például legyen többkörös – amire viszont nyilvánvalóan nem csak Dobrev Klára miatt van szükség.

Ha pedig egy ilyen előválasztásnak is Gyurcsányék lennének a nyertesei, arra már tényleg nem könnyű mit mondani. Legfeljebb azt, hogy tessék jobban csinálni náluk.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/2. számában jelent meg január 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/2. számban? Itt megnézheti!