Ugyanakkor nagyon fontos észben tartani, hogy itt minden tünetes fertőzésről szó van (vagyis az egyszerű nátháról is). A súlyos megbetegedést továbbra is 90 százalék feletti hatékonysággal védi ki a vakcina.
Magyar Hang
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.
„Ellenőrizni fogjuk, mi történt, ha pedig az állítások igazak, akkor leválasztjuk a rendszert” – mondta.
Eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.
A Puskás Akadémia már 25. percben 3–0-s hátrányba került a lett FK Rigas FS vendégeként a Konferencia-liga selejtezőjében.
Dévényi István beszélgetőpartnerei ezúttal Lukácsi Kalalin és Lakner Dávid voltak.
Ismét Kötöttfogás, nézzenek és hallgassanak le minket ezúttal is! Beszélgetőtársak: Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Kéri László, a műsorvezető: Pörzse Sándor.
Kicsúsztak a jelölési határidőből, Csepreg polgármestere most újabb testületi ülést hívott össze, hogy dönthessenek.
A horvát tengermellék már csak lépésre áll attól, hogy a piros jelzésű, azaz a súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljön.
A közmédia még két éve megírta, hogy mire képes a Pegasus, és kik használják azt.
Brenner Koloman a KDNP Európai Néppártból való kizárására szólít fel a véleménycikkben.
Alaptörvény-ellenesek a lakástörvény egyes rendelkezései. Csak a 25 évnél régebbi bérlők vásárolhatják majd meg a védelem alatt álló lakásokat.