Perceken múlhat egy ember élete, ezért is tartott kétnapos éhségsztrájkot Potocskáné Kőrösi Anita.
Magyar Hang
A népszerű kínai videómegosztó nem hagyná annyiban, hogy lényegében betiltják Amerikában. Eközben hírek szerint a Twitter is bejelentkezett rá vevőként.
Alig várják a szocialisták, hogy a Nemzeti Választási Bizottság döntsön a Balaton és más tavak védelme érdekében beadott népszavazási kezdeményezéseikről.
Budakalászon 37 fok volt.
A feltételezett tettesek egyébként egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”.
Jakab Péter a mára már országos üggyé dagadó gödi ellenzéki harc miatt szólalt meg. Cicaharcot emlegetett.
Tizenegy ember, köztük több gyerek is meghalt. Voltak, akik kiugrottak több emelet magasból az ablakon.
Az elmúlt napon 43 új beteget diagnosztizáltak. Utoljára május közepén volt egy nap alatt ennyi beteg.
Továbbra is az Egyesült Államokat sújtja leginkább a vírus.
Az új generációs Gorilla Glass 2 méterről leejtve is megvédi a mobiltelefonunk kijelzőjét. Víz alá merülve lehet megcsodálni egy elsüllyedt ókori görög kereskedelmi hajóroncsot. E heti tudományos lapszemle.
Nyugaton és délen néhány helyen zápor, zivatar is kialakulhat.
Lekezelt vizsga-előadások, pusztuló egyetemi infrastruktúra és új ideológiai vonalvezetés? Ezekről értekezik Facebook-pamfletjében a Nemzet Színésze.