Amikor megszülettem, friss láz hevítette az országot: az újjáépítés lendülete. Mert építeni szeret az ember: házat is, hazát is. Nem véletlenül épül egymásra, vagy még inkább, nő ki egymásból a két szó.
Nagy István Attila
A kelleténél kevesebbet foglalkozunk azon veszély elhárításával, amelyet leegyszerűsítetten úgy jelölhetnék: nyelvi, anyanyelvi elsorvadás.
Hogyan gondoljak most a moszkvai barátaimra, akikkel együtt vodkáztunk valakinek a dácsájában? Vitáztunk a szocializmus állásáról meg a glasznosztyról, az életről, a barátságról meg a szerelemről.
Talán lélekben nem vagyunk felkészülve az ünnepekre, gyakran merő formalitásból lépünk ki a hétköznapokból, és lépünk át egy más világba. Hiányzik belőlünk a hit, hogy lehet őszintén beszélgetni, pihenni. Megbocsáthatunk az „ellenünk vétkezőknek”.
Lehet, hogy néhány évtized múlva egy új honfoglalásnak lesznek tanúi az akkor élők. Az új hazafoglalókat azonban nem magyaroknak hívják majd…
Miközben megszűnt az állam paternalista, gyámkodó magatartása, az egyén hétköznapi dolgaiban teljesen magára maradt.
A vendégmunkások zöme húsz-harminc-negyven éves. Sokan családot hagytak otthon. De vajon kibírják-e az asszony ölelése nélkül az éveket? S a nőtlen fiatalok? Találnak valahol kapcsolatot? Szerelmi örömöt?