Több mint egy évszázada tart a régészeti vita arról, hogy a nomád populációk letelepedésével, a mezőgazdaság és az első települések megjelenésével vajon erőszakosabbá vált az emberek élete, vagy éppen csökkent az agresszió szintje a mindennapokban. A kérdésben képviselt vélemények két élesen elkülönült táborba sorolhatók. Vannak kutatók, akik szerint a nomád életmód harmonikusabb volt, így az emberek kevesebbet harcoltak egymással, mások szerint azonban éppen a kooperatív mezőgazdaság csökkentette le az agresszió szintjét.
Mindeddig gyakorlatilag semmilyen bizonyíték nem erősítette meg vagy cáfolta egyik elméletet sem, legfőképpen azért, mert a kérdéses időszakból nincsenek írott források. Most azonban egy németországi, egy lengyel és egy barcelonai kutató több ezer emberi maradványt vizsgált át, amelyeket több közel-keleti országban találtak, és az i. e. 12.000-től i. e. 400-ig tartó időszakból származnak. A maradványokon legfőképpen a koponya tetején látható mechanikai sérüléseket keresték, mert ezek általában erőszakos cselekedetekből származnak. Az arcon és a test egyéb részei látható csontsérüléseket balesetek is okozhatják, de a fejtetőn ez ritkább.
Összesen több mint 3500 emberi maradványt vizsgáltak át, és azt az eredményt kapták, hogy az erőszak szintjében a nomád-letelepedett elkülönítés nagyon leegyszerűsítő. Az agresszió az évezredek során ingadozott. A nagy társadalmi átalakulások, illetve a környezeti változások által jellemzett időszakokban megemelkedett, amikor pedig lenyugodtak a kedélyek, csökkent.
A kutatók úgy találták a közel-keleti (a mai Törökország, Izrael, Irán, Irak, Szíria, Libanon és Jordánia területéről előkerült) maradványokon talált sérülések alapján, hogy főképpen a 6500-5300 évvel ezelőtti időszakban növekedett meg az agresszió, ami a kőrézkornak felel meg (ez a kőkor és a rézkor átmeneti időszaka). Később, a bronzkorban az agresszió gyakorisága csökkent, ebben feltehetőleg szerepük volt a konszolidálódó államoknak is, amelyek egyre hatékonyabban tudták elfojtani a magánszemélyek közötti erőszakot. De aztán 3000 évvel ezelőtt, a vaskor kezdetén, talán az egyre ütőképesebb fegyverek előállítását lehetővé tévő vas felhasználásának elterjedésével, az erőszak újra fellángolt.
A Közel-Keleten a kőrézkorban gyökeres társadalmi átalakulás ment végbe. A korábbi elszórt települések egyre nagyobb városokká fejlődtek, és a megjelenő és egyre erősödő államok központjaivá váltak. Eközben a fémfegyverek gyorsan átvették a korábbi kő- és faeszközök helyét. A népesség folyamatosan nőtt – e tényezők mind az erőszak erősödésének irányában hatottak. A vaskorban az Asszír Birodalom felemelkedett, miközben 300 éves aszály köszöntött be a térségben. Ez éhínséget okozott, és sok százezer ember migrációját indította be, ami magával hozta az erőszakos összetűzések elfajulását.
