Szeptember 2-án kaliforniai otthonában, 92 évesen elhunyt Frank Drake, aki rádiócsillagászként és asztrofizikusként elévülhetetlen érdemeket szerzett az idegen élet utáni kutatásban. Felfedezéseket tett a Jupiter magnetoszférájáról, az elsők között mérte meg a Vénusz felszíni hőmérsékletét és felvetette, hogy a kapott magas érték az elszabaduló üvegházhatás folyamánya. Hozzájárult a Pioneer- és a Voyager-űrszondák tervezéséhez is, később pedig a SETI-program támogatója lett. Leghíresebb tudományos eredménye viszont egy szakértői becslés: az általa felvázolt, nevét viselő Drake-egyenlet.
Frank Drake 1930-ban született Chicagoban. Kiskorában édesapja arról beszélt neki, hogy idegen világok is vannak az űrben, és ez beindította gyermeki fantáziáját. Olyan világokat képzelt el, melyeknek lakói különös városokat építettek, saját gépjárműveikkel közlekedtek – bár apja nem erre, mindössze a Naprendszer többi (lakatlan) bolygójára gondolt.
Drake a Cornell Egyetemen végzett 1951-ben, majd az intézményben működő Tengerészeti Tartalékos Kiképzési Program részeként 1952-től 1955-ig a Haditengerészet kötelékében szolgált. Majd 1958-ig a Harvardon tanult csillagászatot, ahol témavezetője Cecilia Payne-Gaposchkin volt, aki először vetette fel, hogy a csillagok elsősorban hidrogénből és héliumból állnak. Doktori címének megszerzése után rádiócsillagászként helyezkedett el Nyugat-Virginiában, ahol a Jupiterrel és Vénusszal kapcsolatos, korábban említett felfedezéseit végezte. Ekkor kezdett el szisztematikusan kutatni idegen civilizációk, pontosabban azok rádiójelei után. Ezen munkája nyomán ismerkedett meg Carl Sagan fizikus-űrkutatóval és Melvin Calvin biokémikussal, a Calvin-ciklus felfedezőjével, aki 1961-ben Nobel-díjat is kapott. A velük való beszélgetések nyomán merült fel benne, hogy egy egyenlet segítségével szakértői becslést lehet adni a világűrben létező idegen civilizációk számáról – ez lett a nevét viselő Drake-egyenlet.
A Drake-egyenlet (Kép forrása: NASA)
A képlet szerint a technológiailag fejlett idegen civilizációk száma a következőképpen kapható meg: a csillagformálódási időegyüttható szorozva azon csillagok számával, melyeket bolygórendszer vesz körül, ez szorozva azon bolygórendszerenként vett bolygók átlagos számával, amelyek képesek eltartani az életet, ez szorozva azon bolygók átlagos számával, melyeken nem csak az élet feltételei adottak, de ténylegesen meg is jelenik az élet, ezt szorozva azon bolygók átlagos számával, ahol az intelligens, azaz önreflektív élet is kialakul (vagyis ahol felteszik azt a kérdést, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben), ezt szorozva azon bolygók átlagos számával, ahol a technológiai fejlődés eljut arra a szintre, amely már rádióhullámok a világűrbe történő kibocsájtásával jár, szorozva az időegyütthatóval, azzal a számmal, ameddig ezen technológiailag fejlett civilizációk fennmaradnak. Értelemszerűen, ha a képlet bármely értéke zéró értéket venne fel, akkor a végeredménynek is zérónak kéne lennie, de bizonyos, hogy nem az, hiszen mi itt vagyunk. A kérdés tehát csak az, ahogy azt Enrico Fermi olasz-amerikai fizikus megfogalmazta híres paradoxonjában: „Jó, de akkor hol vannak a többiek?” (Ezen a linken megnézhető Almár Iván csillagász, űrkutató ennek a paradoxonnak a lehetséges megoldásairól tartott előadása.)
Drake később egy rövid ideig dolgozott a NASA Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratory-jában (Sugárhajtású Laboratórium), majd visszakerült 1964-ben a Cornellre a csillagászati tanszékre, ahol 1984-ig volt a fakultás tagja. 1966-68 között a Puerto Rico-i Arecibo Obszervatórium igazgatója volt, és felügyelte az eredetileg a felső-légkört vizsgáló rakétaelhárító rendszerek rádiócsillagászati célokra történő átalakítását; később, 1974-ben az Arecibói-üzenetet is ő készítette el Sagannal közösen. 1972-ben, szintén Sagannal együttműködve megtervezte a Pioneer-táblát, az első fizikai üzenetet, melyet az űrbe küldtek a Pioneer–10-es és Pioneer–11-es űrszondákon, majd később a Voyager-aranylemezek készítésében is közreműködött, melyeket a Voyager–1-es és Voyager–2-es űrszondákon helyeztek el.
Pioneer-10 aranylemeze (Fotó: Wikipédia)
Drake későbbi éveiben hozzájárult a SETI-program (Search for Extra-Terrestrial Intelligence azaz a Földön kívülin intelligencia keresésének programja) elindításához is, 1988-tól 1996-ig volt a SETI-intézet igazgatója.
S hogy hány idegen civilizáció lehet rajtunk kívül a galaxisunkban? Carl Sagan szerint ezen szám lehet mindössze tíz is, szétszórodva térben is időben – de az egyenlet megfejtése akár több milliót is kitehet.
Drake utolsó éveiben, lányának, Nadiának közlése szerint, ámulattal figyelte az exobolygók kutatását és nagy örömmel fogadta az egyre újabb exobolygók felfedezését.
(A cikk a National Geographic nekrológjának felhasználásával készült.)
