Az idei karantén, a „maradj otthon”, a távolságtartás próba elé állította az alapvetően társas kapcsolatokat kedvelő embereket. Vannak azonban olyanok is, akik nem néhány hónap, hanem hosszú évek óta élnek szinte bezárva úgy, mintha folyamatosan járványhelyzet lenne. Ők azok, akik otthon ápolják a szerettüket. Nekik a koronavírus miatt most nélkülözniük kellett a minimális önkormányzati segítséget is.
Kistaj Éva hét éve ápolja Barcson, egy második emeleti lakótelepi lakásban éber kómás lányát, Katalint. Egyedül. (...) Éva heti kétszer egy óra segítséget kapott az önkormányzattól Katalin ellátásához. – Ez nagyon kevés, hiszen az elmúlt években ennyi időt tölthettem volna levegőn, már ha nem ez idő alatt kellene mindent elintéznem: a bevásárlást, a gyógyszerek kiváltását, a hivatalos ügyeket. Már ez is lehetetlen – fogalmaz. (...) A koronavírus-járvány csak tetézte a bajt, mert a járványveszély miatt nem jöttek házhoz az ápolók, így hónapok óta még ez a heti két szabad órája sem volt Évának.
(...)
– Nagyon kivagyok – kezdi a beszélgetést Szilágyi Andrea, aki 31 éves fiát, Dávidot ápolja budapesti otthonukban. (...) Nekem az égvilágon senkim nincsen, szó szerint senki, aki segíteni tudna. Még csak felhívni sem tudok senkit, amikor ki vagyok borulva. (...) Azon gondolkozom, hogy elmegyek külföldre eutanáziára, és ha meghalok, Dávidot az örökségből ellátják valamelyik otthonban.
A teljes cikket, amelyben többen mesélnek még az otthonápolás körülményeiről, megtalálhatja a Magyar Hang július 17-én megjelent 2020/29. számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!
