A hivatalos koronavírus-adatokon belül van egy szám, ami már hetek óta alig csökken. Pedig nehezen hihető, hogy továbbra is 35 ezer aktív fertőzött van az országban.
Belföld
A miniszterelnök nem a „csakazértissel”, hanem Budapestről a felcsúti stadionba történő szurkolói kijutással indokolja a fejlesztést.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul.
Egy családi házhoz épített melléképület gyulladt ki az Esze Tamás utcában, az egyik 25 négyzetméteres szoba teljes terjedelmében égett.
Felakasztotta magát egy bűnügyi őrizetben levő 26 éves férfi kedden kora délután a ceglédi rendőrkapitányság egyik zárkájában.
Arról nem ejtett szót, hogy mennyiben számít átlagos, legális titkosszolgálati tevékenységnek a nyugati civilizációban a kormánnyal kritikus újságírók, illetve ellenzékinek tartott ügyvédek, üzletemberek és politikusok megfigyelése.
Kásler Miklós annyit mondott, hogy a védettség az összes vakcinát, illetve a beoltottak összes csoportját együttvéve 78-90-egynéhány százalék közötti.
Az Európai Bizottság addig nem fogja jóváhagyni a magyar nemzeti helyreállítási tervet, amíg a kormány nem hajt végre igazságügyi reformot – mondta Didier Reynders uniós biztos.
Még a repülőtéren is megnőtt a várakozási idő.
Három éve több pályázaton összesen 275 millió forint támogatást nyert az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet 2013 és 2018 között Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő vezetett.
Nem kellően hatékonyak hazánkban a korrupció elleni intézkedések, és a média sokszínűsége is veszélyben van.
Aki álhírek gyártásával akarná gyengíteni az oltási kedvet, legyen nagyon óvatos – üzente a külügyminiszter.
Kordás László nem érti, mi szükség van erre, szerinte ezen a téren eddig nem is volt probléma.
Azt kérte, ellenőrizzék, kinek van feltelepítve mobileszközére a kémszoftver, és vizsgálják ki, ki telepítette fel azokat és milyen célból.
Nagymintás, részletes magyarországi kutatás során igazolódott a gyanú. A 80 év felettiek felénél is hatástalan a kínai vakcina.