Ungár Péter: A német zsűri a díjat járatta le, nem Nádas Pétert
Ungár Péter, az LMP társelnöke (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Élesen bírálta Ungár Péter azt, hogy Nádas Péter többek közt azért nem kapta meg a berlini Világ Kultúráinak Háza (Haus der Kulturen der Welt, HKW) Nemzetközi Irodalmi Díját, mert befutott fehér férfi.

Lapunk is beszámolt az esetről és arról, hogy ahogy a zsűri tagjai megvitatták a Die Zeitban, milyen irodalmon kívüli szempontok döntöttek valójában. Eszerint a kiválasztáskor felmerült Nádas Péter Rémtörténetek című kötete, melyet a zsűri előzőleg remekműnek nevezett. Ekkor vita alakult ki az író személyéről. Az egyik zsűritag azzal próbált érvelni mellette, hogy több évtizedet töltött a szocializmusban, és hogy Orbán Viktor Magyarországán sem lehet túl felhőtlen az élete, bár kellemetlennek találta, hogy ezeket érvként fel kell sorolnia. Ám ezek után megkapta, hogy Nádas Péter a jobb szerző, de politikailag a barbadosi fekete írónőre, Cherie Jones-ra kell szavazniuk. Három zsűritagtól is elhangzott: Nádas egy befutott fehér férfi, akit egyébként is szeretnek az újságírók.

Ungár Péter szerint amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról, a tisztán politikai és identitásalapú megjegyzésekről, a pontozás bohózatba fullasztásáról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról. Szerinte az lenne az ideális, hogyha egy irodalmi díj kiosztásánál a zsűrit leginkább az irodalmi műalkotás minősége érdekelné. – Bár van ahol már nem divat, de szerintem érdemes a szerzőtől elválasztani az alkotást, az életrajzi elemeket minimálisan figyelembe venni, és visszatérni ahhoz az alapvetően klasszikus liberális alapvetéshez, hogy a műalkotás a szerzőtől függetlenül létezik – írta az LMP társelnöke. A politikus azt is hozzátette, hogy a német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült.

Nádas Péter azért nem kapott meg egy német irodalmi díjat, mert fehér férfi
LD

Nádas Péter azért nem kapott meg egy német irodalmi díjat, mert fehér férfi

A zsűri tagjai megvitatták a Die Zeitban, milyen irodalmon kívüli szempontok döntöttek valójában.