A bíróság szerint két kormánypárti médiamunkás is megsértette Szabó Tímea becsületét

A bíróság szerint két kormánypárti médiamunkás is megsértette Szabó Tímea becsületét

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 25-én. Jobbra frakciótársa, Tordai Bence (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A bíróság szerdán napon bűnösnek mondta ki Szikszai Péter kormánypárti médiamunkást és Toót-Holló Tamást, a kormánypárti Magyar Nemzet főszerkesztőjét becsületsértés vádjában – közölte közösségi oldalán Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.

– A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon kimondta: a „Zummer Fülöp” álnéven írt cikk írója és az azt jóváhagyó főszerkesztő megfosztottak emberi mivoltomtól, és a cikk messze túlment azon, amit közszereplőként el kell viselnünk. A bíróság szerint az írásnak szinte semmi köze nem volt a képviselői munkámhoz, az öncélú gyalázkodáson túlmenő tartalma alig volt kivehető. A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson. A bíróság egy év próbára bocsátást szabott ki Szikszaira és Toót-Hollóra. Bűnösök tehát – részletezte Szabó.

Szerinte fontos ítélet és üzenet ez „a gyűlöletkeltő kormánypártoknak és az őket kiszolgáló lakájmédiának” egy évvel a választás előtt. – A kritika nem sérthet senkit emberi mivoltában, és nem idézhet olyan időket, amiket az emberiség egyszer már átélt, és ami a 20. század és talán az egész történelem legsötétebb korszaka volt. Aki ezt teszi, az bűnös. A szomorú az ügyben az, ahogy Szikszai és Toót-Holló érveltek a tárgyaláson. Saját megfogalmazásuk szerint ők a „Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” című cikket pusztán egy gúnyos szatírának szánták.Azt az írást, amit a Fővárosi Ítélőtábla egy másik perben jogerősen végleges eltávolításra ítélt az online térből, mert ahogy fogalmaztak, annak „alig van olyan mondata, amely ne lenne jogsértő”, illetve „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt".Szikszai szerint viszont az nem jogsértő, pusztán egy szatíra. Ezek szerint Goebbels is egy rendkívül szatirikus ember volt – tette hozzá a politikus.

Végül Szabó arra is kitért, pontosa tudja politikusként, egy közszereplőnek sok mindent el kell viselnie. – Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai cikke volt 11 év képviselői munka után az első alkalom, amikor én az engem ért „vélemény” miatt bárkivel szemben büntető- és polgári peres eljárást kezdeményeztem. Pedig addig és azóta is kaptam már hideget-meleget. Legyen ez mindenki számára világos üzenet: ellenfelek vagyunk, mást gondolunk a világról, de nem süllyedhet senki vissza a hitleri retorika legsötétebb mocsarába. Mert az pontosan ugyanoda vezethet újra, ahova egyszer már vezetett – zárta bejegyzését.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Sajó Tamás

Árnyék podcast a mentális egészségről – Pettik Ágival