
Már több mint 780 ezren látogattak ki az október 14-ig tartó "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozatára, és az érdeklődés egyre csak fokozódik a különleges programok iránt - közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel.
A sajtóiroda felhívja a figyelmet arra, hogy 12 órakor kezdődik a Hősök terén a Nemzeti Vágta, amely a világkiállítás egyik kísérőeseménye. A sportprogramokon felül számos magyar kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi hagyomány is megelevenedik az Andrássy úti Vágtakorzón.
A közlemény szerint pénteken, a világkiállítás hetedik napján közel 30 ezer látogatója volt a HUNGEXPO-nak, ezzel a központi helyszínt már több mint 125 ezer ember látogatta meg. Hozzátették: a Fátyol Iskolaprogram keretében az első héten több mint 16 ezer diákot látott vendégül a világkiállítás.
Lapunk korábbi beszámolójából kiderül, hogy a központi rendezvényen nincs nagy tumultus, feltehetően ezért kell más programok látogatóit is hozzáadni az érdeklődők számához.