A „Hungexpóhoz vezető Albertirsai út – a dugókat és az autók feltorlódását elkerülendő – nem lesz elérhető a nagyközönség számára személygépjárművel” – olvastam az Egy a Természettel honlapján, ezért tömegközlekedéssel indultam el megnézni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hobbiprojektjét, mely több mint 72 milliárd forintjába került az adófizetőknek (igaz, ebből a Hungexpo átépítésére szánt 55 milliárd legalább később is hasznosulhat).
A Stadion autóbusz-állomásról épp az orrom előtt megy el a busz, senki sem ül benne. Beáll a következő, felülök, és mondom a sofőrnek, hogy nincs nagy tumultus. Még lehet, mondja, és vigyorog, de tíz perc múlva, amikor elindulunk, rajta és rajtam kívül még két utas ül. A teljesen néptelen Albertirsai út másik oldalán rengeteg parkolóhely, autó egy szál sem – kissé fölöslegesnek tűnik a lezárás, de legalább az autókkal érkezőket is rákényszerítették az egészséges életmód jegyében egy jó hosszú gyaloglásra.
A bejáratot őrző gigantikus szarvasagancs szobornál kiegyenlített a biztonsági őrök és a látogatók aránya. Utóbbiak pózolnak, előbbiek készségesen elkészítik a fotót a kedves látogató telefonjával. Bent sincs tumultus, sőt – az ottlétem két órája alatt nagyjából kétharmad-egyharmad volt a nyakukban akkreditációs kártyát viselők (akik vagy fellépők, vagy kiállítók, netán meghívottak lehettek) aránya a mezei látogatókkal szemben. Ingyen osztogatták a Nimród vadászati magazin szeptemberi számát (Elnök: dr. Semjén Zsolt, Főszerkesztő: dr. Kovács Zoltán), amelyből kiderül az is, hogy az iskolások majd ingyen mehetnek az október 14-ig tartó rendezvényre.
A nyolc pavilon (pontosabban egyelőre hat, mert a FeHoVa Plusz és az Omék csak öt nap múlva nyílik) mindegyikében szinte ugyanazt látni más körítésben: kitömött állatokat. És fegyvert, elég sokat – a német vadászati fegyvergyártó cég, a Blaser a kiállításra járó magyar néplélek tökéletes ismeretéről tett tanúbizonyságot, hiszen kartonból készült, húzható banyatankot osztogatott ingyen a katalógusokra vadászó magyaroknak. A fegyvereket egyébként összesen kétezer négyzetméteren mutatták be, és lehetett lőni is virtuális vaddisznókra. A központi magyar kiállítóhely szép, de eléggé néptelen volt szombat délután – minden itthon fellelhető vadállatot kiállítottak, nézhetőek videós anyagok, és megcsodálhatjuk tizenhat híres magyar vadász és természetbúvár szobrát is.
Az ország legnagyobb kiállítási akváriumának hirdetik (de hát kiállításokon ritkán vannak akváriumok) a Hal, víz és ember című pavilon medencéjét benne ötven halfajjal – itt egyébként Magyarország jellegzetes élőhelyeit ismerhetjük meg. Vannak eléggé megdöbbentő helyszínek is – az egyikben élőben nézhetjük, ahogy preparálnak állatokat, a trófeakiállításon pedig elképesztő mennyiségű agancsot és kitömött állatot vonultatnak fel. Ott leültem egy padra, és kikerestem a Kispál és a Borz közismert számát – hátborzongató volt úgy sétálni a trófeák között, hogy közben az ment a fülemben: ”Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat / Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad!”
A kiállítóközpont teljes területe készpénzmentes, így csak érintéses bankkártyával lehet fizetni. Majd négyezer forint a vaddisznóhússal töltött káposzta puliszkával, melyből egy adag két tölteléket tartalmaz, így nem nem kóstoltam meg, és kihagytam az ugyanannyiba kerülő szarvaspörköltet is.
A nemzetközi csarnokban van standja a Türk Tanácsnak is, a lengyeleknél épp vadászkürt-koncert volt, és már most türelmetlenül várom október harmadikát, amikor a szarvasbőgő-Európa-bajnokság döntőjét, valamint a díjátadó gálát rendezik, ugyanis nincs mókásabb látvány egy borvirágos arcú bőgő vadásznál.
A buszra várva már nem vagyok egyedül, amikor megérkezik a jármű, ácsorgunk vagy tizenöten. Minden második embernél ott a karton banyatank, tele katalógussal – egy férfi épp azt bizonygatja telefonon a feleségének, hogy nagyon megérte a háromezer forintos belépőjegy.