
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Gődény György szereplésével készült egyes videók kapcsán – közölte a szervezet. A hivatal szerint a Nutriversum oldalán közzétett videókban több olyan állítás is elhangozhat, amik nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó ágazati szabályoknak.
A hivatal két olyan videót ellenőriz, amik a koronavírusról szólnak, valamint vizsgálják „Az internet legnagyobb hülyeségei a táplálékkiegészítőkről” elnevezésű sorozatot is. A GVH szerint élelmiszerek kapcsán nem jelenhet meg olyan egészségre vonatkozó állítás, ami orvos, egészségügyi szakember vagy -szervezet ajánlásaira hivatkozik. Ezek tartalmuk valóságától függetlenül jogsértőnek számítanak.
A szóban forgó kereskedelmi gyakorlat alkalmas lehet a nézők megtévesztésére, miután az ajánlás azt az üzenetet közvetíti, hogy a termék megbízhatóbb, hatásosabb a többinél. Az eljárás viszont nem jelenti, hogy a jogsértés megtörtént, ezt kell most tisztázni, ami akár hét hónapba is telhet.
Dr. Gődény György gyógyszerész tavaly óta segíti szakmai tanácsaival a Nutriversumot, emellett szerepel a cég videóban, hirdeti a különböző táplálékkiegészítőket. A koronavírus-járvány megjelenése óta Gődény rendszeresen kifejti a véleményét a témában, azt hangoztatva, hogy a járvány jelentőségét eltúlozzák. A gyógyszerészt még az ATV vitaműsorába is meghívták ennek kapcsán, ahol szintén kifejthette nézeteit. Gődény olyan álláspontoknak ad hangot rendszerint, miszerint az immunerősítés az elsődleges a koronavírussal szemben, és sok D-vitamint kell fogyasztani.
Gődény emellett kamupártos botrány kapcsán is szerepelt már a hírekben, miután a Közös Nevező elindult a 2018-as parlamenti választásokon. A párttal szemben költségvetési csalás bűntettének gyanújával indult eljárás. Gődény szerint viszont ő csupán a reklámarca volt a szervezetnek.