Államtitkár: sületlenség, hogy a kormány a magánegészségügybe terelné a betegeket

Államtitkár: sületlenség, hogy a kormány a magánegészségügybe terelné a betegeket

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a meddőségkezelésről tartott sajtótájékoztatón a Szent János Kórház Meddőségi Centrumában 2024. január 9-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A rendelkezés bevezetése néhol okozhat ugyan átmeneti, de kezelhető fennakadást, ám hamarosan minden helyreáll, beteg pedig addig sem marad ellátatlanul – többek közt erről a munkaerő-közvetítő cégek által küldött bérnővérek alkalmazásának megszüntetése kapcsán Takács Péter egészségügyi államtitkár a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjújában. Kifejtette: „ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, mert a dolgozók általában a minimálbér környékére lettek bejelentve, a fizetésük egy része pedig borítékban, zsebbe érkezett. Az óradíjukat eléggé egyoldalú módon szabták meg, kvázi kizsákmányolták a szakdolgozókat”. 

A politikust a Szent János kórház katasztrofális állapota miatt kritikát megfogalmazó Őrsi Gergely II. kerületi polgármester kapcsán is kérdezték. Takács állítása szerint amíg még ő volt a Szent János főigazgatója, addig Őrsi megválasztása utána bejelentkezett hozzá, hogy beszélgessenek a kórház helyzetéről, de az egyeztetést később két alkalommal is lemondta. – Tehát most, fél évvel az önkormányzati választás előtt hirtelen elkezdte érdekelni a kórház. Szerintem ez képmutatás, és nagyon remélem, hogy nem fognak ennek fölülni a fővárosi, különösen a II. kerületi polgárok – tette hozzá a politikus.

Takács Péter élesen kritizálta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőségét is. Szerinte a kormány MOK-kal való együttműködésére az utóbbi években az volt a jellemző, hogy a szakmai munkacsoportokban volt egy konstruktív párbeszéd, utána azonban az elnökség egy teljesen más narratívát közvetített. –Nemrég olvastam Álmos Péter elnök úr nyilatkozatát, ami olyan volt, mintha egy DK-sajtóközleményt olvastam volna. Azt a riogatást és hangulatkeltést folytatják az elnökség részéről, amit korábban is megszoktunk már. Ez, megmondom őszintén, nem esik jól, de nem számítottam másra. Amikor például azt sugalmazza, hogy a kormány a magánegészségügybe tereli a beteget, az egy akkora sületlenség, amit nem is értek, de úgy látszik, ez van kiadva központi utasításban – fejtette ki.

Arra is kitért, a „MOK által gerjesztett kezdeti ellenállással szemben mára a háziorvosok többnyire igen pozitív véleményt fogalmaznak meg az új ügyeleti rendszerről”. Állítása szerint ugyanis az megnyugtató számukra, hogy egy jól felszerelt, direkt erre a célra kialakított rendelőhelyiségük van, és ott áll mögöttük biztosítékként a mentőszolgálat, valamint az új ügyeleti autók. Ehhez képest érdekes adalék, hogy mint az atv.hu beszámolt róla, február elsejétől 40 kilométert kell utazniuk azoknak a pomáziaknak, akik ügyeletre vinnék a gyereküket délután 4 óra után. A jövő hónaptól ugyanis Pomázon is megszűnik a háziorvosi ügyeleti rendszer az országos egészségügyi rendszer átalakítása miatt. A  pomázi orvosi ügyelethez 42 ezer ember tartozik, a város mellett az ügyelet, a térség – Pilisborosjenő, Üröm, Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt, Dobogókő- lakosságát is ellátja. Az érintettek viszont ezutá majd Pilisvörösvárhoz illetve Szentendréhez kerülnek. A lapnak Pomáz polgármestere nyilatkozott, mint elmondta, két orvosról tud, aki nem vállalja azt, hogy Szentendrén ügyeljen februártól. Egyikük áprilistól Németországban dolgozik, a másikuk magánügyeletet nyit Pomázon.

Takács interjújában szó volt a hosszú kórházi várólistákról is. Szerinte ma már csak három olyan műtétcsoport van, ahol 60 nap feletti a várakozási idő: a térdprotézis, a csípőprotézis, valamint a kiterjesztett gerincstabilizáló műtétek. – Az összes többi műtét esetében 60 nap alá süllyedt a várakozási idő, tehát nincs is igazán értelme várólistáról beszélni – tette hozzá. Azt viszont elismerte, hogy az intézmények között van különbség. Ugyanakkor az államtitkár azt is megjegyezte, hogy ő korábban elrendelte, hogy a beteget kötelező jelleggel tájékoztassák arról, hogy melyik intézményben kerül rövidebb idő alatt sorra, vagyis dönthet arról, hol végezzék el a beavatkozást. 

Címkék: Takács Péter