Bélyeget adtak ki az alaptörvény 10. évfordulójára

Bélyeget adtak ki az alaptörvény 10. évfordulójára

Az Alaptörvény hatálybalépésének 10. évfordulója alkalmából kibocsátott bélyegblokk az ünnepélyes forgalomba bocsátáson az Igazságügyi Minisztérium könyvtárszobájában 2022. január 10-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több ezer forintba kerülő bélyegszettet bocsátottak ki a korábban gránitszilárdságúnak nevezett, egyébként már kilencszer módosított alaptörvény hatálybalépésének 10 évfordulóján. Répássy Róbert – aki a korrupciós ügyekkel gyanúsított Völner Pált váltotta az igazságügyi államtitkári poszton – arról beszélt, hogy a kortárs bírálatok ellenére az alaptörvény is meg fogja kapni azt az elismerést, amelyet a Parlament épülete.

Bélyegszettet bocsátottak ki a „Magyarország sikerét hosszú távon szolgáló” alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésének 10. évfordulója előtt tisztelegve – ezt Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke mondta az MTI tudósítása szerint. Ez tartalmazza az alkalmi bélyegblokk perforált, vágott és egyszínű változatát. A blokkon az Országház belső kupolacsarnoka és a Szent Korona látható. A perforált alapváltozat 50 ezer, a vágott 6500, a harmadik, úgynevezett feketenyomat pedig 2500 példányban jelenik meg. Az első kettő külön-külön is megvásárolható 2010-2010 forintért, a harmadik csak a teljes, exkluzív szett részeként, 8890 forintért.

A bemutatón ott volt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium nemrég kinevezett parlamenti államtitkára is, aki arról beszélt, hogy „az alaptörvény maradandó értékeket hordoz”. A dokumentum párhuzamaként a Szent Koronát és a Parlament épületét említette és arról beszélt, hogy a több mint 120 éves Parlament épületét a maga korában kritizálták, de idővel a magyar közélet méltó centruma lett. A kortárs bírálatok ellenére az alaptörvény is meg fogja kapni azt az elismerést, amelyet a Parlament, ugyanis az alaptörvény minden kritika ellenére hordozza az egyetemes és magyar értékeket, védelmezi az emberi jogokat és a szabadságot, tiszteleg a magyar múlt és a történelmi alkotmány előtt.

Varga Judit igazságügyi miniszter pedig a Facebookon írt arról, hogy az útjukra bocsátott bélyegek többek egyszerű postai nyomatoknál. Hazánk hírét viszik a nagyvilágba, hidat képezve magyarok közt a múltban és a jövőben egyaránt. A különleges bélyegújdonságok ugyanis az Országházat és a koronázási ékszereket ábrázolják, melyek legfontosabb jelképei mindannak, amit Magyarország alaptörvénye is kifejez: „nemzetünk védelme és szabadságunk megőrzése”.