
Összesen 16 halálos áldozata volt a járványnak 2021-ben a katonák és honvédelmi alkalmazottak körében. A honvédségnek „sok-sok árvája van”, akik támogatásában a katonák tapasztaltak, de „elveszett emberünket pótolni nem tudjuk” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit FM rádiónak adott interjújában.
A lengyel–belarusz határon történtekről – az Atv.hu szemléje szerint – azt mondta: jelentősen enyhült a nyomás, de a veszély továbbra is fennáll, mivel a migránsok Nyugat-Európába szeretnének eljutni, és ehhez keresnek útvonalat. Ha Lengyelország igényt tart erre, a magyar honvédség 50 katonája felkészült arra, hogy elinduljon a határra segítséget nyújtani – jelentette ki.
Az ukrán–orosz feszültségről pedig úgy nyilatkozott, hogy józan ésszel gondolkodva, most ott nem lehet háború. Szerinte a nagyhatalmak, mint ahogy Oroszország, sem leadni, sem feladni nem akar semmit azokból a területekből, ahol befolyással rendelkeznek, így leszögezték: „elég a NATO bővítésből, Ukrajnát felejtsék el” – mondta.