
Benyújtotta lemondását Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára – értesült a Magyar Hang. Információink szerint a dokumentum már Orbán Viktor miniszterelnök elé került.
Arról nincsenek információink, hogy a politikus mivel indokolja lemondását, de az biztos, hogy a közoktatás legforróbb témája jelenleg az úgynevezett státusztörvény, amely miatt számos módon tiltakoztak már diákok, tanárok és az ellenzéki pártok is. Az Országgyűlés június 16-án, rendkívüli ülésen tárgyalta az előterjesztést, a vitára több mint tizennyolc óra ment el. A fideszes többségű kulturális bizottság június 22-én el is fogadta a törvényjavaslat végső változatát, az ellenzéki pártok több mint negyven módosító javaslatot adtak be, ezeket mind leszavazta a bizottság kormánypárti többsége. Az éppen kedden derült ki, hogy mindezek után a státusztörvényt az Országgyűlés július első hetében el is fogadhatja.
A tervezett szabályozásról szóló egyeztetéseken a pedagógus szervezetekkel a kormány részéről volt, amikor Kisfaludy László vett részt.
Az ügyben már kerestük a Belügyminisztériumot, amint válaszolnak, arról beszámolunk.