
Bősz Anettet választották a
Magyar Liberális Párt elnökévé, a múlt héten tartott küldöttgyűlésen egyhangúlag
a párt élére szavazták meg az eddigi ügyvivőt. Az alapító pártelnök Fodor Gábor
még a nyáron jelentette be, hogy lemond a vezetői posztról.
Bősz Anett hétfő sajtótájékoztatóján
közölte, időközi választás volt, a teljes tisztújításra jövő nyárig kell várni.
Hozzátette, bíznak benne, hogy bővíteni tudják a szervezet, ezt azonban nem
kérik ingyen: olyan „üzenetcsomaggal” készülnek, ami a lehető legtöbb ember
számára szimpatikussá tenni a liberális eszmerendszert. Határozott céljuk
többek között a liberalizmus méltóságának helyreállítása. Azokat kívánják
képviselni, akik hisznek az európai értékékben, a szabadságban, és abban, hogy
az alapvető emberi jogok mindenkit megilletnek.
A gazdaság területén szerinte
lejárt a neoliberalizmus korszaka, de ezzel még nem kell teljesen elfelejteni a
tiszta piaci versenyt. Erős versenyhivatallal működő versenyben kellene
gondolkodni. Szeretnék elérni, hogy létrejöjjön egy menedzserszemlélet az
egészségügyben: határozott céljuk, hogy javuljon ez az ágazat, mindenki számára
elérhető legyen az alapellátás.
Az országgyűlési képviselőként dolgozó Bősz azt mondta, folytatni szeretné az együttműködést a többi ellenzéki párttal.
Az Index.hu beszámolója szerint a párt annyira összezsugorodott mára, hogy nagyjából 100 tagja maradt, így a küldöttgyűlés is mindössze 13 főből állt. Bősz reméli, hogy ez a gödör alja, és innentől bővülni, növekedni fognak. Bősz szerint már kizárólag szövetségi politikában tudják a jövőt elképzelni.
Az Index megírta azt is, hogy Fodor Gábor pedig végleg kiszállt a pártpolitikából, egy közép-kelet-európai rendszerváltásokat vizsgáló kutatóintézetet hozott létre, ott fog dolgozni. Fodornak tehát a nincs és nem is lesz tisztsége, nem szól bele a továbbiakban a párt irányításába.