
– Donáth Anna bejelentette, hogy a Klubrádió ügyében kezdeményezni akarja az EU-s jogállamisági mechanizmus elindítását a hazája ellen. Donáth EP-képviselői munkássága annak az egyszerre szomorú és szánalmas hagyománynak a folytatása, amit a feljelentgető házmesterek tevékenységeként ismerhettünk meg – így kommentálta a fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás a momentumos politikus munkáját kedden közösségi oldalán.
Deutsch arról is írt, „lassan mondom, hogy Donáth Anna is megértse: attól, hogy valaki baloldali, nem áll a törvények felett, azok az idők egyszer és mindenkorra elmúltak”. – És nem állnak a törvények felett egy baloldali propagandarádió működtetői sem. A kormánytól független Médiahatóság határozatai szerint ugyanis – amely döntéseket a Klubrádió egyszer sem fellebbezett meg, tehát igazságtartalmukat elismerte – a rádió hatszor is megsértette a médiatörvényt – állította Deutsch Tamás. Szerinte így Donáth Anna „a nagy feljelentgető hevületében, a jogállamiság nagyobb dicsőségére, tehát egy törvénysértő műsorszolgáltató és maga a törvénysértés mellett áll ki”.
A fideszes politikus gondolatait azzal zárta: „Szóval, magenta színű hazudozás ide, rágalmazás oda, folyamatos áskálódás a hazánk ellen, a baloldal sem áll a törvények felett, ilyen dolog ez a jogállamiság. Ennyi.”
A Klubrádió ugyanakkor a „törvénysértésekről” nemrég így fogalmazott: – (...) a Klubrádió egy éven belül két alkalommal késett a hatóság szerverére a heti műsorkvóták teljesítéséről szóló jelentése feltöltésével. Tehát nem elmulasztotta, ahogy Karas fogalmazott, hanem a Médiatanács álláspontja szerint is csak késett vele! De tényleg késett volna vele? A kérdéses időpontban nem volt törvényben szabott határideje az adtaszolgáltatási kötelezettség teljesítésének, amit el lehetett volna mulasztani! Az adatfeltöltés pedig megtörtént – szögezte le a rádió. Arról, hogy mi is történt még a hétfő óta a korábbi rádiófrekvenciáján már nem, csak interneten elérhető Klubrádió álláspontja szerint, itt írtunk bővebben.