
Az új egészségügyi szolgálati törvény miatt távozik az egészségügyből Dézsi Csaba András főorvos, Győr fideszes polgármesterének felesége, aki vezetőasszisztensként dolgozott mellette.
„Csak azért büntetnek téged azzal, hogy holnaptól már nem végezheted azt a társadalmilag is kiemelkedően fontos munkát, amiben a szakmádban az országban az egyik legjobb vagy, mert a feleségem vagy. Ez szerintem gyalázat. Hiányozni fogsz a műtőből” – írta a Facebook-oldalán még vasárnap Dézsi Csaba András. Kommentekben akkor már utalt rá, hogy felesége az új egészségügyi szabályozás összeférhetetlenséget kizáró pontja miatt távozik.
Mint hétfőn a Blikknek elmondta, az új törvény kimondja, nem lehet alá-fölé rendeltség rokonok között – márpedig a polgármester osztályvezető főorvosként vezetőasszisztens feleségének a főnöke. „A feleségem ma kapta meg a hivatalos ajánlatot, hogy áthelyezik egy másik osztályra, beosztott asszisztensként úgy, hogy éjfélig kell aláírnia. Ezt nem fogadja el, az egyetemen fog helyette tanítani, ma volt az első napja” – mondta hétfőn Dézsi.
Hozzátette, sokan nem írják alá a szerződésüket, 15-16 pontot fel tud sorolni, ami problémás az új törvényben. Szerinte a hálapénz megszüntetésénél „kellett volna a pontot letenni. Nem szép dolog, hogy megtiltják a másodállást a dolgozóknak, hiszen emiatt a magas tudású emberek jelentős része elképzelhető, hogy a magánszférába fog átmenni. Ott azonban sok komoly beavatkozás nem végezhető el. Nagyon hasonlít ez a rendfenntartó erők szabályozására, ami az egészségügyi dolgozók esetében nem működik. Ebben a rendszerben fontos a humánum” – fogalmazott.
Mint mondta, fogalma sincs, ki írta ezt a programot, de szívesen elbeszélgetne vele, „bár lehet, semmi értelme nem lenne, mert nem értené, amit mondok”.
Hangsúlyozta, hogy a hivatalos utat választotta az aggályai megfogalmazására. Facebook-posztját emellett finom figyelemfelhívásnak szánta, mert a „hiba létezik attól még, hogy nem veszünk róla tudomást”.
Szerinte ha valaki képes a korrekcióra, az ez a kormány, az ellenzék szakmailag felkészületlen. – És ezt nem a kincstári kötelező mondatja velem, ez az igazság. Abban pedig biztos vagyok, hogy kell és lesz korrekció – fogalmazott. Az orvosi kamara szerinte se az orvosokat, se a betegeket nem képviseli, a javaslataikkal pedig megtévesztették a döntéshozókat.