– Előbb fogja a Momentum felszámolni magát, mint hogy bejelentkezzen az ellenzéki túlélő szerepére, és Gyurcsány Ferenctől kérjen engedélyt a létezésére. Politikai pártként addig van értelme a Momentumnak, ameddig vannak választói – erről beszélt Donáth Anna, a párt EP-képviselője a Telexnek adott interjújában. A politikus nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a DK-val kritikus publicisztikát jelentetett meg a Válasz Online-on. Donáth ezúttal is arról beszélt, „a DK által képviselt hazugság kultúrája másra nem jó, mint hogy elvegye a levegőt a politikai erőktől, gúzsba kösse, és kivéreztesse őket”. Na és miért nem szakítják meg a tárgyalásokat, ha a DK a hazugság politikáját képviseli, mint azt a cikkében állítja? Donáth erre azt mondta, helyi szinten továbbra is együtt szeretnék működni, „mi a jelöltek minőségét nézzük, és nem a pártlogókat”.
A kérdésre, hogy a Momentum miért nem tudott növekedni az elmúlt egy évben, azt mondta, egyik ellenzéki párt sem tudott érdemben, a DK sem. – Engem az a tendencia forrázott le, hogy egyikünk se lépett előre egy tapodtat sem. Az viszont látszik a számokból, hogy az ellenzéki szövetségben két párt mögött van valós társadalmi támogatottság: a Momentum és a DK mögött. Szeretném tehát azt a negatív mítoszt lebontani, hogy a Momentum elporladt volna a 2022-es választás óta – szögezte le.
A párt rendszeres kordonbontása kapcsán azt mondta, az „egy nagyon fontos szimbóluma a Momentum politikájának, még ha nem is a magva”.
A teljes interjú itt olvasható.