Egy hódmezővásárhelyi gimnáziumban is felütötte fejét a vírus
Képünk illusztráció! (Fotó: Pixabay)

Megjelent a koronavírus a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban – írja a Hódpress. A portál híre szerint egy egész osztály nem járhat iskolába, és néhány olyan szaktanárnak is karanténba kellett vonulnia, akik érintkeztek a tanulókkal.

Hódiné Földesi Sára, az intézmény igazgatója megerősítette meg a Hódpress információját. – A protokoll szerint jártunk el, az adott osztály nem jöhet az iskolába, és több tanár is karanténban van. Akkor folytathatják újra a tanulók a tanulást, a tanárok pedig a munkát, ha két negatív PCR -tesztet tudnak felmutatni, vagy 14 nap karantén után igazolást hoznak a háziorvostól – nyilatkozta az intézményvezető.

Amíg tiltott az érintett diákoknak a gimnázium látogatása, addig távoktatásban folyik tovább a képzésük.

Egyáltalán nem egyedi eset a hódmezővásárhelyi. Korábban már hírt adtunk róla, hogy Szekszárdon, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskolában egy egész osztály került karanténba. Az ötödikes tanulócsoportot múlt kedden küldték haza az intézményből, miután kiderült: az egyik diák édesapjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Bicskén is előfordult hasonló eset. Ott a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola egyik 5. osztályos tanulójának lett pozitív a tesztje. Az iskola vezetése azonnal értesítette a szülőket, a teljes osztályt hazaküldték.