Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus a 90. születésnapja alkalmából rendezett köszöntésen a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2015. július 3-án (Fotó: MTI/Soós Lajos)
96 éves korában elhunyt Vitányi Iván szociológus, esztéta, politikus, a Demokratikus Koalíció tiszteletbeli örökös elnöke – jelentette be a Demokratikus Koalíció.
– Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció örökös és tiszteletbeli elnöke. Barátunk 96 éves korában távozott az élők sorából. A DK gondoskodni fog arról, hogy a szociáldemokrácia egyik hazai atyjának emlékét ápoljuk és megőrizzük – írta közleményében a Demokratikus Koalíció (DK). A párt Gyurcsány Ferenc személyes hangú nekrológját csatolta a közleményhez.
– Túlzás nélkül kimondható: Vitányi Iván a legjobb, a legkiválóbb, a legnagyobb magyarok egyike volt. Halálának megrendítő ténye ezt immár történelmi távlatban teszi érvényes kijelentéssé. Ő most eltávozott közülünk, hogy amikor újra lesz magyar nemzet, annak panteonjába érkezzék meg, reméljük, nem sokára. Mert az ő egész élete a közössége, a hazája szolgálatában telt el – írta a DK elnöke.
Vitányi Iván 1925. július 3-án született Debrecenben. A parlament honlapján található életrajza szerint az általános iskolát Bácsalmáson végezte el. Tizenöt éves koráig tizenöt különböző városban és faluban laktak, mivel apja hosszú ideig állás nélkül volt. A gimnázium első három osztályát Kiskunhalason végezte. Itt lett tagja a református Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek. 1943-ban a Sárospataki Református Kollégiumban érettségizett. Egyszerre két felsőoktatási intézménybe iratkozott be: a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a történelem szakra és a Színiakadémiára. Gimnazistaként Bartók zenéjének hatására népzenét tanult, maga is gyűjtött, azután megismerte a népi írókat, majd – már a fővárosban – a baloldali eszmék vonzáskörébe került. Bekerült a bartóki elveket a színjátszásban megvalósító Muharay-együttesbe.
1944-ben bekapcsolódott a Magyar Diákok Szabadságfrontja ellenállási szervezet tevékenységébe, tagja lett a Görgey-zászlóaljnak, a Kis János altábornagy köré szerveződött ellenállók mellett teljesített futárszolgálatot. 1944-ben a Gestapo fogságába került. Sopronkőhidára vitték, 1945. januárban kiszabadult. Beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-filozófia szakára, ahol Lukács György tanítványa lett. A Lukácsot ért támadás után, tanulmányait félbeszakítva, 1950-ben a Népművelési Minisztériumban kapott állást, ahol 1957-ig a zenei főosztály munkatársa volt.
1956-ban tagja volt a minisztérium forradalmi bizottságának, valamint a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának. 1957-ben mint ellenforradalmárt eltávolították, jó másfél évig nem volt állása. Ezért 1957-ben megtanulta az esztergályosszakmát. 1958-ban a Muzsika című lap munkatársa lett, majd 1964-tõl 1972-ig a Valóság című folyóirat szerkesztőségének a tagja, rovatvezetőként dolgozott. 1972-ben kinevezték a Népművelési Intézet igazgatójává. Ezzel egy időben kezdett el tanítani az ELTE szociológiai tanszékén. 1971-ben a pszichológiai tudományok kandidátusa, majd 1980-ban a szociológiai tudományok doktora tudományos fokozatot szerzett. 1980-1986 között az Országos Közművelődési Központ Művelődéskutató Intézetének az igazgatója. 1986-ban az Országos Közművelődési Központ főigazgatójává nevezték ki.
Kutatási területei az esztétika, a kultúra szociológiája és pszichológiája, az életmód és a társadalmi szerkezet alakulása voltak. Számos tanulmánya, cikke jelent meg, több könyve látott napvilágot. 1975-1985 között tagja volt az MTA Szociológiai Bizottságának.
1945-1948 között a Magyar Kommunista Párt, 1948-1956 között a Magyar Dolgozók Pártja tagja. 1953-tól a Nagy Imre vezette reformcsoporthoz, majd a Petőfi Körhöz tartozott. 1972-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Egyik alapítója és ügyvezető titkára az 1988-ban szerveződött Új Márciusi Frontnak. 1989. októberben belépett a megalakuló Magyar Szocialista Pártba, az országos elnökség tagjává választották. 1990. májustól a párt országos választmányának az elnöke volt. Ő alakította meg az MSZP-ben a Társulás a szociáldemokrata értékekért platformot. 1991-től a Magyar Ellenállási Szövetség elnökségi tagja.
Az 1990. évi országgyűlési választásokon pártja országos listáján jutott be a parlamentbe. 1990. május 3-tól az Országgyűlés kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtó állandó bizottságának a tagja, a kulturális albizottság vezetője, az oktatási és tudományos albizottság tagja. 1992. október 13-tól az átszervezett kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió, rádió és sajtó állandó bizottságban dolgozott, továbbra is elnöke volt a kulturális, tagja a felsőoktatási és tudományos albizottságnak. 1990. május 15-től tagja volt a november 22-ig működött, a nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljárásait vizsgáló ideiglenes bizottságnak. 1990. októbertől 1994-ig pártja parlamenti frakciójában a kulturális munkacsoport vezetője és szóvivője. Az 1994. évi országgyűlési választásokon Budapest 7. sz. (V-XIII. ker.) választókerületében szerzett mandátumot. Az Országgyűlés kulturális és sajtó állandó bizottságának az elnöke lett. 1998-bab újra egyéni mandátummal jutott be az Országgyűlésbe, 1998 és 2000 között az MSZP frakcióvezető-helyettese volt. 2002-ben és 2006 van pártja budapsti, 2010-ben pedig az országos listájáról szerzett mandátumot. 2005 és 2006 között újra frakcióvezető-helyettes volt.
2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, melynek egyik alelnöke lett. A platform 2011 októberében önálló párttá alakult, amiben az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. – Személyiségét a lenyűgöző intellektus, az elképesztő tájékozottság és műveltség, a lankadatlan alkotóerő és tenni akarás, nem utolsó sorban pedig a makulátlan tisztesség jellemezte. Az idők során mindehhez olyan sokrétű és gazdag, évszázadon átívelő tapasztalat társult, ami egyedülállóvá tette őt a magyar közéletben. Egyedülállóvá, de korántsem magányossá. Hisz mindig csapatjátékos volt, a legkiválóbb, a legönzetlenebb. Ha valakire, őrá igaz: mindenki tisztelte és szerette. Nemcsak a barátai, de az ellenfelei is respektáltak mindig. Értelmiségi volt és politikus. Ezt a két egymástól nagymértékben különböző hivatást ő szerves és természetes módon egyként gyakorolta, különösen a demokratikus rendszerváltozás után. – írta Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke emlékeztetett: Vitányi Iván protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben, a sárospataki Református Kollégiumban érettségizett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát. – Ennek a családi és szellemi háttérnek talán a jobboldal felé kellett volna orientálni, de autonóm személyisége bizonyos intellektuális és kulturális hatások nyomán idővel más irányba vezérelte őt. Vitányi Iván Bartók hatására gimnazista korától népzenét tanult, maga is tett gyűjtő utakat, tagja volt a bartóki elveket a színjátszásba átültetni akaró Muharay Együttesnek, a népi írókat megismerve pedig lassan a baloldali eszmék vonzáskörébe került. Mindazonáltal nem volt se népies, se urbánus, pontosabban egyszerre volt mind a kettő – írta Gyurcsány Ferenc.
