Vita alakult ki az ellenzéki pártok között Zuglóban a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezetőjének kinevezése kapcsán, miután a képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésen döntött arról, hogy az öt, a testület elé került jelölt közül ki kapja a megbízást.
A döntés követően Horváth Csaba MSZP-s polgármester polgármesteri vétóval élt, mert megítélése szerint Horváth Zsolt, a DK kerületi vezetője áterőszakolta a testületen az általa favorizált jelöltet. Szerinte érthetetlen, hogy miért, mert a posztra 57 pályázat érkezett, köztük több kiváló szakember is jelentkezett.
Szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében a polgármester többek között a következőket írja. „A zuglói DK vezetője azonban a nyilvánvaló szakmai aggályok ellenére a józan ész racionalitásán túl is ragaszkodik a számára egyedüliként szimpatikus jelölthöz. Ahhoz a személyhez, akit eredetileg pályázat nélkül, tehát a tisztességes szakmai versenyt mellőzve akart kinevezni az egyik legfontosabb zuglói közszolgáltató cég élére.”
Majd így folytatja: „Nem bízhatjuk rá az Önkormányzat évente ötmilliárd forinttal gazdálkodó cégét egy olyan személyre, akinek a saját tulajdonú vállalkozásai folyamatosan pénzügyi bajban vannak, és ellenük több végrehajtást is indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a legutóbbit éppen néhány napja.”
A DK szintén közleményt adott ki az ügyben, amelyet Horváth Zsolt alpolgármester jegyez. Eszerint „Horváth Csaba folyamatosan valótlanságokat állít, ahelyett, hogy a zuglóiak érdekeit nézné.”
A dokumentumban emlékeztetnek, „a legalkalmasabb öt jelöltet a polgármester, Horváth Csaba által kijelölt fejvadász cég nevezte meg, a meghallgatás után egy jelöltet támogatott a többség. A zuglói polgármester minden lehetséges eszközzel próbálta ellehetetleníteni a legalkalmasabb jelölt kinevezését. Mindezek mellett pedig folyamatosan valótlanságokat állítva a DK jelöltjének titulálta őt, holott több párt, így a DK, a Momentum és az LMP, valamint a független képviselő – korábban Kétfarkú Kutyapártos – és a Civil Zugló képviselője is támogatta a pályázót, Horváth Csaba jelöltjei ugyanis alkalmatlanok voltak.”