Felfüggesztette DK-s párttagságát három gödi politikus
Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András (Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala)

Göd három DK-s politikusa – Lőrincz László alpolgármester, Szilágyi László, a pénzügyi bizottság alelnöke illetve Tóth Ágnes a DK Pest Megye képviselője – felfüggesztette párttagságát – ezt Szilágyi László jelentette be a Facebookon. A Pest megyei településen ellenzéki belháború robbant ki, a két főszereplő a Demokratikus Koalíció és a Momentum.

Ismert, a Pest megyei településen a tavaly őszi önkormányzati választáson az ellenzék tudott győzni: polgármester lett a momentumos Balogh Csaba és a képviselő-testületben is megszerezték a többséget. Azóta viszont belháború alakult ki a polgármester és a többi politikus között. A konfliktus odáig fajult, hogy Balogh Csaba le akarta váltani DK-s és LMP-s alpolgármesterét, erre válaszul a képviselő-testületben egy időre felfüggesztették a polgármester jogköreit.

A legfrissebb fejlemény, hogy a Demokratikus Koalíció a napokban nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, azt akarták bizonyítani hogy Balogh Csaba fideszes és független képviselőre szerette volna cserélni a korábbi LMP-s és DK-s alpolgármestereket. A Momentum válaszul közölte: manipulált a hangfelvétel, Balogh nem kívánta a fideszes jelöltet maga mellé venni. A történtek után üzengetés indult a DK és a Momentum között, szombaton pedig személyesen találkozott a Balatonon a két párt elnöke, Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András. A Momentum pártelnöki, míg a DK inkább helyi szinten oldaná meg a problémát, információink szerint a héten egyébként újra találkozik a két politikus.

„Nehéz Budapestről igazságot tenni, és én nem is szeretnék”
Magyar Hang

„Nehéz Budapestről igazságot tenni, és én nem is szeretnék”

A tihanyi mólónál találkozott szombat délután Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc. A gödi ellenzéki vitákról és a balatoni szabadstrandokról tárgyalt informálisan a két pártvezér. A volt kormányfő szerint a gödi ügy nem lesz hatással a 2022-es ellenzéki együttműködésre.

Göd DK-s alpolgármestere most az írta, az elmúlt hét eseményei után bebizonyosodott, hogy „az országos politika érdekei nem egyeznek Göd érdekével”. Ők azonban továbbra is Gödért dolgoznak, nincsenek országos politikai céljaik és nem a budapesti pártközpontoknak akarnak megfelelni.

– Ezért azt is vállaljuk, hogy ha a mi személyünk gátja bármilyen ellenzéki összefogásnak akkor készek vagyunk megtenni amit a párt ránk ró – fogalmazott, bejelentve egyúttal, hogy hárman felfüggesztik párttagságukat.

Gyurcsány Ferenc egyébként szombaton – amikor találkozott a Momentumot vezető Fekete-Győr Andrással – határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy ez az ügy hatással lehet-e a 2022-es ellenzéki együttműködésre.