Egymásnak esett az LMP és a Párbeszéd Vitézy Dávid esetleges főpolgármester-jelöltsége miatt. Az LMP dobta be először a volt közlekedési államtitkár nevét, mint aki Karácsony Gergely kihívója lehet, majd Tarlós István már olyan pletykákról beszélt, miszerint lehet egy ellenzéki párt és a kormánypártok által közösen támogatott jelölt.
Összenő, ami összetartozik – így fogalmazott a párbeszédes Szabó Tímea azután, hogy értelmezése szerint Tarlós István „néhány napja kikotyogta, hogy Vitézy Dávid esetleges főpolgármester-jelöltsége az LMP és a Fidesz közös tervezgetésének az eredménye”. Bírálta is élesen korábbi szövetségeseit azzal, hogy az LMP az ellenzéki pártok együttműködésének köszönheti a parlamentbe jutását, de mára odáig jutott a „konstruktív” ellenzékiségben, hogy Budapest elfoglalása érdekében szövetkezik a Fidesszel. Habár azt tudja, hogy a Fidesszel való közös listát már cáfolták, de szerinte ez „teljesen mindegy”. – Önmagában, ellenzéki pártként Karácsony Gergellyel szemben abban a Vitézyben gondolkodni, aki az elmúlt évek jó részét az Orbán-kormány kormánybiztosaként és államtitkáraként töltötte, aki ott volt és nem szólt, amikor Orbánék tizenötszörösére emelték a fővárosra kivetett sarcot, vagy amikor kitalálták és végrehajtották a Budapest-ellenes politikájuk ezernyi lépését, túlmegy a legmerészebb „konstruktivitás” határán is – írta. Egyúttal kifogásolta, hogy „egy állítólagos zöld ellenzéki párt például miért nem támogatja Magyarország legfontosabb, közvetlenül választott közhatalmi pozíciójában levő egyetlen ZÖLD politikusát, aki történetesen valódi zöldpolitikát csinál?”.
Ungár Péter szerint a párbeszédes politikus „jó szokásához híven hisztérikus stílusban támadta meg az LMP-t, amiért nem tekinti a világ legegyértelműbb dolgának Karácsony Gergely támogatását”. – Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk – írta, jelezve, hogy meggyőződésük szerint vannak olyan magyar állampolgárok, akik agyvérzést kapnak a Fidesz folyamatos gyűlöletkeltésétől, de ugyanúgy agyvérzést kapnak az ellenzéki hisztériától. Az LMP vezetője azt is leszögezte, hogy még nem tudják, ki lesz a jelöltjük a fővárosában.
Vitézy Dávid egyébként még nem döntött arról, hogy elindul-e főpolgármesternek, Szabó Tímea szerint mindenesetre „tudjuk”, hogy nem nyerhet, mert „Karácsonnyal szemben nem tényező”.