Hajdú Péter kapcsán feszült egymásnak Magyar Péter és Vona Gábor

Hajdú Péter kapcsán feszült egymásnak Magyar Péter és Vona Gábor

Vona Gábor és Hajdú Péter (Fotó: Facebook/Vona Gábor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Többszöri visszautasítás után végül elfogadta Hajdú Péter meghívását Vona Gábor, így a Második Reformkor elnöke a médiaszemélyiségnek beszélt többek között radikális múltjáról, és arról is, segítette-e Simicska Lajos a Jobbikot. A politikus azzal a felütéssel tette ki oldalára az interjút, hogy tudta, megosztó lesz, és mindenféle konteók kísérik majd a beszélgetést. „Belementem, mondván, itt is azt fogom mondani, amit máshol mondanék. Belementem, és nem bántam meg” – fogalmazott a pártelnök.

Több sem kellett Magyar Péternek, akivel korábban már többször egyeztettek egy potenciális vitát, de az mindeddig nem valósult meg. Vona Gábor korábbi interjúnkban azt mondta, ez nem rajta múlik. Magyar pedig egy korábbi vasárnapi bejelentkezésében fogalmazott úgy, hogy lehet, sok tekintetben nem lesz vita, mert Vonával jó pár dologban egyetértenek. Most úgy tűnik, reménykedni sem érdemes már a későbbi disputában. A Tisza Párt elnöke azt kommentelte ugyanis a bejegyzés alá: „Milyen szép is az, amikor Rogán barátjával, üzlettársával, Hajdú (áfacsaló) Péter propagandistával kvaterkázik valaki… Szerintem egy ilyen mélyinterjú után nekünk nincs miről »vitatkozni«.”

Emlékezetes, Hajdú volt az is, aki az ominózus interjút készítette Varga Judittal, melyben a volt igazságügyi miniszter hosszan ecsetelte volt férjével szembeni magánéleti vádjait. Hajdú a megosztó közéleti kérdésekre, így a kegyelmi ügyre vagy a Völner-Schadl-sztorira nem is kérdezett rá, amit utólag azzal magyarázott, hogy ez nem egy közéleti interjú volt. Mindenesetre a műsor után Magyar élesen bírálta Hajdút, országjárásán többször is nevezte őt áfacsalónak.

Vona Gábor rögtön reagált Magyar hozzászólására: „Kedves Péter! Meghívott, elmentem. És ugyanazt mondtam, mint bárhol. De mindketten tudjuk, hogy Te nem emiatt nem vitázol velem. A NER-hez pedig nekem soha nem volt közöm. Én mindig küzdöttem ellene, akkor is, amikor Te még a rendszer napos oldalán sütkéreztél. Szerintem ne az ellenségeket keresd és lásd mindenhol. Nehéz feladat lesz ezt a rendszert lebontani. Én biztos ott leszek.”

A Második Reformkor több más politikusa is hozzászólt a vitához, Pekárné Farkas Emese például azt írta: „Kedves Péter! Abból ítélve, hogy mikor érkezett a kommented, az adás tartalmát esélyed sem volt még megismerni, mégis sugallod, hogy a propaganda része, és ebben is azonnal Rogánt látod. Eközben az igazság az, hogy Vona Gábor Rogán propagandáját maximum arról az oldaláról ismeri, ahonnan most épp te is kezded megtapasztalni: a célkeresztből. A tényállás pedig az, hogy kapott egy meghívást, aminek eleget tett többszöri megkeresésre, mert hiszünk abban, hogy a politika iránt kevéssé érdekelődőkről, sőt a fideszesekről sem szabad lemondani. Ehhez segíthetnek az inkább fogyasztott platformok. Ne azért vonjuk felelősségre egymást, hogy hol mondja a gondolatait, hanem hogy MIT mond – éppen ezért lenne értelme köztetek is a vitának.”