
Dél-koreaiak haltak meg abban a balesetben szerda este, amely Kismarosnál a vasúti átjáróban történt. A dél-koreaiak a személyautóban ültek, amely a Varsó felől érkező Báthory Eurocity vonattal ütközött – írta az Index a rendőrség közleményére hivatkozva. A baleset egy fénysorompóval felszerelt kereszteződésben történt.
Rövid időn belül a mostani a második koreai turisták életét követelő szerencsétlenség Magyarországon. Május végén dél-koreai turistákkal a fedélzeten süllyedt el Hableány hajó a Duna fővárosi szakaszán, miután egy szállodahajóval ütközött. A balesetben 28 dél-koreai turista és két magyar vesztette életét.
A Hableány kiemelése képekben | Magyar Hang
Hajnali ötkor kezdődött kedden a Hableány kiemelése, körülbelül délután fél kettőre sikerült átemelni arra az uszályra, ami aztán a csepeli kikötőbe szállította. A hetvenéves hajótest bal hátsó oldalán durvábban megsérült, mint várták, így a meglévő négy mellé délelőtt újabb kötélzetet feszítettek a szakemberek a roncs alá.