
A Pécsi Tudományegyetem virológusa a Facebookon foglalta össze, hogy mire számít a koronavírus-járvány közelgő, negyedik hulláma kapcsán. Röviden: biztosan lesz, de ha még most gyorsan beoltunk jó sok embert, akkor nem lesz olyan súlyos.
A kutató azt várja, hogy a vírus ez alkalommal a fiatalok és a nem oltottak körében fog jobban terjedni, és nem is feltétlenül várja meg az esetszámok növekedése a nyár végét. Idővel a halálozás is növekedni fog. Ez egyszerűen a járványok hullámtermészetéből adódik.
Abban bízik, hogy az oltottak, illetve a fertőzés miatt védettek szervezete ellenáll majd a súlyos megbetegedésnek. A gyerekek körében a Covid-19 továbbra is sokkal enyhébb tüneteket produkál, mint a felnőtteknél.
Az, hogy szükség lesz-e újabb lezárásokra, Kemenesi Gábor szerint csak rajtunk múlik. Oltani kell, oltani, és még több embert oltani. Más megoldás nincs.