Kormányhivatali dolgozók mérték le Pásztón, milyen távol van a könyvesbolttól az iskola – írta meg a Hvg.hu a Líra könyvesboltjának Facebook-posztja alapján.
A pásztói Líra-bolt azt írta bejegyzésében, hogy érdekes látványban lehett részük hétfő délelőtt azoknak, akik arra jártak, ugyanis „két kormányhivatalos dolgozó távolságmérővel lemérte a könyvesbolt bejárata és az iskola, valamint a templom bejárata közötti távolságot. A munkatársak kissé bizonytalanok voltak a teendőik kapcsán, mert még ilyen feladatot nem bíztak rájuk. Végül megszületett az eredmény: a könyvesbolt bejárati ajtaja és a katolikus iskola bejárati ajtaja közötti távolság kevesebb, mint 200 méter.”
Hozzátetteék: „ezt megelőzően már volt egy vizsgálat a könyvesboltban, amelynek célja az LMBTQ tartalmú könyvek tárolására irányult. Azok a könyvek is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyeknek akár egy mellékszereplője, vagy akár egy röpke kis eseménye is a másságra utal. Tehát ide sorolandó több klasszikus, oszkár díjas alkotás, szépirodalmi mű, krimi, népmesei gyűjtemény, mesekönyv, filmsorozatok alapján készült regények, és még sorolhatnánk tovább. Mi a vizsgálat célja? A törvény betartatása. Jó nagy büntetés kiszabása? Könyvesboltok ellehetetlenítése? Könyvesboltok bezárattatása?... A 40 éve működő könyvesbolt, a kultúra egyik szentélye veszélybe került. Valóban ekkora veszélyforrás az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődésére az olvasott irodalom?”
A kormány által gyermekvédelminek, mások által homofóbtörvénynek nevezett rendelkezés értelmében bírságolnak a hatóságok, bár mint a 12 milliós bírságot kapott Líra fellebbezéséből kiderül, amellett, hogy nem egyértelmű a törvény egy vesszőhiba miatt borulhatnak az eljárások.