
A Miniszterelnökség visszavonta az építési engedélyt, ezzel biztossá vált, hogy nem építik meg a vízparti betonmonstrumot Balatonvilágoson – írja a hvg.hu Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Az egykori aligai úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasházra a Somogy megyei kormányhivatal március 4-i keltezéssel adott építési engedélyt egy olyan cégnek, amelynek közvetett tulajdonosai között Sárhegyi Zoltán ügyvéd, a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegált tagja is megtalálható. Erre azért kerülhetett sor, mert a kormány 2020 augusztusában külön erre a balatonvilágosi telekre szabott meg részletszabályokat.
Az építési engedély visszavonása érdekében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz és a Pécsi Törvényszékhez fordult. A beadvány szerint a tervezett építmény tájidegen, az engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz.
Március 22-én késő este jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely a Balatonvilágos közigazgatási területén szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztésre szánt helyrajzi számok közül törli az 1392-est, vagyis a volt úttörőtábort. Ennek alapján valószínű volt, hogy az építési engedélyt visszavonják.
Witzmann Mihály szerdán állapodott meg a Miniszterelnökséggel az építési engedély azonnali felülvizsgálatáról, amelyről Takács Károly polgármestert is értesítette.