Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását indítványozta a Fidesz

Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását indítványozta a Fidesz

Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi Trianon-megemlékezésen 2018. június 4-én (Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Márki-Zay Péter polgármester méltatlanságának megállapításának kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától Cseri Tamás (Fidesz) a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A képviselő indítványa szerint a bizottságnak kellene dönteni arról, hogy Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős bírósági ítéletben előírtaknak.

Cseri Tamás elmondása szerint a bíróság – a hódmezővásárhelyi kórház, illetve Havasi Katalin orvosigazgató, a Fidesz helyi elnöke által indított – személyiségi jogi perben jogerősen sérelemdíj megfizetésére és elégtétel adására kötelezte Márki-Zay Pétert. A bíróság előírta a polgármesternek, hogy 15 napon belül saját költségén hozzon nyilvánosságra egy-egy közleményt. Ez annak ellenére nem történt meg, hogy az egyik ítélet jogerőre emelkedése óta mintegy két év eltelt.

A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy a méltatlanság megállapítása esetén a közgyűlésnek döntenie kell a polgármester megbízatásának megszüntetéséről, ez már január elején megtörténhet. Így Márki-Zay Péter idejét az országos kampányra fordíthatná, az általa – a képviselő szerint – elhanyagolt polgármesteri munka helyett.

Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a kampányesemények idejére szabadságot vesz ki, erről pontos nyilvántartás készül. Emellett szerinte Cseri Tamásnak is nyilvánosságra kell hoznia egy közleményt, mert valótlanságot állított az önkormányzat anyagi helyzetéről. A politikus elismerte, hogy a kórház által indított személyiségi perben jogerősen elégtételadásra kötelezték, és a felülvizsgálati eljárásban ezt a Kúria is előírta neki. Azt mondta ugyanakkor, hogy erre nem volt lehetősége, állítása szerint a megyei napilap visszautasította közleménye megjelentetését.

(MTI)