Milyen büntetés várhat a halálos Árpád hídi gázolás felelősére?

Milyen büntetés várhat a halálos Árpád hídi gázolás felelősére?

Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik az Árpád hídon 2023. július 1-jén (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ha beigazolódik, hogy az Árpád hídi spontán autóverseny másik résztvevője, a BMW sofőrjének magatartása is hozzájárult a tragédiához, vele szemben is büntetőeljárás indulhat. Ennek megállapítására ugyanakkor vizsgálatokra van szükség – fejtette ki lapunknak Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője, aki szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a szabályosan közlekedő kerékpárost halálra gázoló Mercedes vezetőjének esetében felmerülhet a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerinti közúti veszélyeztetés, ami 5 és 10 év közötti szabadságvesztéssel büntetendő, ha halált okoz.

Ahogy arról lapunk is hírt adott, a Budai Központi Kerületi Bíróság július 9-én elrendelte az Árpád hídi balesetet okozó autós letartóztatását halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A Mercedes a múlt héten a megengedett sebesség közel kétszeresével haladva összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon, és a szalagkorlátot átszakítva elütött egy mindössze 26 éves kerékpárost, aki később életét vesztette. A sofőr – aki a Blikk információi szerint összeomlott – kihallgatásán azt állította, egy BMW rátapadt az ő Mercedesére, ezért kellett gyorsítania.

 

Akár 5-10 év börtönt is kaphat a bűnös

Mint Ésik Sándor kifejtette, a Btk. 235. paragrafusa szerint halálos közúti baleset okozása miatt halálos eredmény esetén 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ez a tényállás olyan esetekre érvényes, amikor gondatlanság történt, vagyis amikor a szerencsétlenség bekövetkezését nem előzte meg a KRESZ szándékos megszegése. Meglátása szerint ez esetben nem is ez, hanem közúti veszélyeztetés történhetett, amely súlyosabb büntetést von maga után.

A Btk. 234. paragrafusa szerint a közúti veszélyeztetés akkor valósul meg, amikor valaki a közlekedési szabályokat szándékosan megsérti és ezáltal mások testi épségét közvetlenül veszélyezteti. Ez – jegyezte meg – erősen vélelmezhető akkor, ha valaki a 70-es táblánál közel 140-nel száguld. Halált okozó közúti veszélyeztetés esetén pedig a büntetési tétel már 5-10 év szabadságvesztés.

 A szabályok szigorúak és egyértelműek

Ésik Sándor szavai szerint a Mercedes vezetőjének az a védekezése, miszerint azért volt kénytelen 140-nel menni, mert a BMW-s rátapadt, első nekifutásra aligha állja meg a helyét, hiszen egy háromsávos úton valószínűsíthetően lett volna mód félreállni. De az igazságot a baleset körülményeinek alapos szakértői vizsgálata fogja megállapítani. – A rendőrség ilyenkor minden körülmény figyelembevételével, igazságügyi szakértők bevonásával számítógépes modellezés segítségével kivizsgálja az esetet. Ha beigazolódik, hogy a BMW vezetőjének magatartása is hozzájárult a kerékpáros halálához akár úgy, ahogy azt a Mercedes pilótája állítja, akár más módon, akkor neki is felelnie kell, fogalmazott az ügyvéd. Úgy vélte, a bíróság majdani döntésére nem lesz hatással a közvélemény fokozott figyelme, mivel a szabályok szigorúak és egyértelműek, a pocsék közlekedési morál miatt pedig igen gazdag a bíróságok joggyakorlata.

Mit lehet tudni eddig?

A rendőrség múlt héten sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol ismertették, mi tudható jelenleg a nyomozás adatai és a szakértő véleménye alapján:

• az Árpád hídon a baleset idején nem szervezett verseny volt a három autó között, azok sofőrjei nem sokkal a híd előtt spontán versenyzésbe kezdtek egymással,
• az Mercedes AMG és a két BMW útvonala korábban nem egyezett, az autók a Róbert Károly körút és a Papp Károly utca kereszteződésénél találkoztak,
• a Mercedes a szakértő véleménye szerint a kisodródást megelőzően legalább 137 km/h sebességgel közlekedett (az Árpád hídon a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/h),
• a gépkocsiknak műszaki hibájuk nem volt, a Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva,
• a Mercedes vezetője korábban többször követett már el közlekedési szabályszegést.

A Budai Központi Kerületi Bíróság július 9-én elrendelte az Árpád hídi halálos balesetet okozó autós letartóztatását. A bíróság megállapítása szerint bár a terhelt büntetlen előéletű, az eljárás során beszerzett adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a balesetet okozó gépjárművet versenyzésre használja. Erre utal az autó egyedi rendszáma, illetve a gépjármű jelentős teljesítménynövelése is.

Az ülésen egyebek mellett azt is megállapították, hogy a gyanúsított kikapcsolta a fejlett vezetést támogató rendszert (ESP) a gépkocsiban, amelyből a terhelt kockázatot semmibe vevő, felelősséget nem ismerő hozzáállására lehet következtetni. Ez a bűnismétlés veszélyét növelő tényező. Ugyancsak az ezen magatartásra vonatkozó következtetést erősíti az is, hogy a bűncselekmény elkövetésének oka szándékos szabályszegés volt, többszörös sebességtúllépés. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a gyanúsított a KRESZ előírásait figyelmen kívül hagyja, alappal következtethetően semmibe veszi a közlekedési szabályokat. A vele szemben lefolyatott szabálysértési eljárások sem tartották vissza attól, hogy a megalapozott gyanú szerint ismételten közlekedési szabályt szegjen – tudatta a törvényszék.