Nem vesz részt az MSZP és a DK a választási törvény szavazásában
A parlament épülete (Fotó: Ivan Rohovchenko / Unsplash)

Kéz ellenzéki párt is távollétével tüntet a szerdai törvényhozási dömping ellen: a DK és az MSZP közleményben jelezte, hogy távol maradnak a szavazásoktól. A Demokratikus Koalíció ezúttal a 12. alkalommal hagyja ki a Fidesz által gránitszilárdságúnak nevezett alaptörvény módosítását – úgy látják, hogy a magyarok feje felett elfogadott egypárti alaptörvényt nem módosítgatni kell, hanem kidobni.

A DK és úgynevezett árnyékkormánya nem támogatja a Mi Hazánk budapesti választási javaslatát sem, amit a Fidesz érdekében bedobott módosításnak tartanak. „A Fidesz pontosan tudja, hogy komoly zakót fog kapni Budapesten a jövő évi önkormányzati választáson” (…) Felkészültünk arra, hogy bármilyen választási szabályok alapján megverjük a Fideszt, ha kell, akkor Budapesten közös ellenzéki listával és közös főpolgármester- és kerületi polgármester-jelöltekkel. Ez bizony nagy zakó lesz és kitűnően fog állni Orbán Viktornak” – ígérte a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt.

Átszabná az önkormányzati választásról szóló törvényt Budapesten a Mi Hazánk
Magyar Hang

Átszabná az önkormányzati választásról szóló törvényt Budapesten a Mi Hazánk

Indoklásuk szerint „nyilvánvaló, hogy a hatályos rendszer a két legnagyobb politikai pólusnak kedvez, amely nem felel meg a demokratikus sokszínűségnek”.

AZ MSZP a Mi Hazánk és a Fidesz közös komédiájának tartja a választási törvény módosítását ezért nem vesznek részt a szerdai szavazáson – melyen egyébként közel 50 javaslatról, köztük a szuverenitási törvényről is döntenek az országgyűlési képviselők.

A szocialisták szerint ugyan lenne helye a választási rendszerről szóló vitának, hiszen a törvény jelenlegi formájában nem kellően arányos. Erről azonban nem néhány hónappal az önkormányzati választás előtt kellene dönteni – a törvényjavaslatot ezért időzítésében tartják antidemokratikusnak.

Közös fővárosi listát javasol a DK az ellenzéki pártoknak
Magyar Hang

Közös fővárosi listát javasol a DK az ellenzéki pártoknak

Úgy tűnik, nagy hatást gyakorol mindenkire a Mi Hazánk választási módosító javaslata, amelyet már csütörtökön tárgyalnak a Parlamentben.