
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén téma lesz az oltásellenesség is – ezt a testület jobbikos elnöke erősítette meg az Alfahírnek. Stummer János álláspontja szerint bizonyos oltásellenes megnyilatkozások nemzetbiztonsági kockázatnak minősülhetnek, hiszen az élet védelméhez magasabb rendű jog társul, mint a véleménynyilvánításhoz.
A jobbikos politikus elégedett azzal, hogy végre a testület is foglalkozni fog a koronavírus-járvánnyal és a mögötte meghúzódó jelenségekkel. Az elmúlt egy évben ugyanis a kormány ezt a bizottságot sem tájékoztatta arról, pontosan hogyan gondoskodnak a nemzetbiztonsági következmények elhárításáról, legyen szó akár egészségügyi, akár gazdaságpolitikai vonatkozásról.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy látja, minden országnak azon múlik a védekezése, hogy az állampolgárai mennyire akarnak együttműködni, itthon azonban minden fontos információtól elzárják a nyilvánosságot. – Most pedig megy a csodálkozás és a fejvakargatás – mondta Stummer János arról, hogy az oltásellenes megnyilatkozások milyen komoly nézettségeket produkálnak a közösségi médiában.