Népszava: A vesztegetők a fogdán landoltak, Völner Pál viszont szabadlábon védekezhet

Népszava: A vesztegetők a fogdán landoltak, Völner Pál viszont szabadlábon védekezhet

Völner Pál az Igazságügyi Minisztériumban 2020. október 20-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Népszava több alkalommal is rákérdezett a Központi Nyomozó Főügyészségnél, hogy miért hagyták szabadlábon Völner Pált, ám egyelőre nem kaptak választ. A volt államtitkárnak – mint ismert – felfüggesztették a mentelmi jogát, miután több rendbeli korrupcióval gyanúsították meg.

Mint azt a lap megjegyzi: bár Völner rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől, az ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség megelégedett azzal, hogy tavaly december közepén gyanúsítottként hallgatta ki a képviselőt. Mivel nem kezdeményezték letartóztatását, így jelen állás szerint Völner a későbbiekben is bejárhat a Parlamentbe szavazni, felszólalhat, sőt akár törvényt is javasolhat. Az állásukat vesztegetéssel megszerző végrehajtók egyébként a fogdán landoltak, csak a képviselő védekezhet szabadlábon.

Mint azt a Népszava megjegyzi: az, hogy Völner továbbra is szabadlábon van, az ellenzéki pártok szerint beleillik a sorba: úgy vélekednek, évek óta lényegében az ügyészség teszi lehetővé, hogy a Fidesz-frakció kétharmaddal üzemeljen.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben