
A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár üzemelteti idén januártól a Karmelita kolostor menzáját – erősítette meg az Index megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A Gundel étterem és a Miniszterelnökség decemberben bontotta fel az üzemeltetésre kötött 2019-es szerződést.
Bár június 1-ig nem kell bérleti díjat fizetni a vendéglátóhelyeknek az állami és önkormányzati tulajdonú bérleményért, mégis közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A tárca korábban nem árulta el a Népszava érdeklődésére, ki viszi tovább a menzát.
Jelenleg ideiglenesen a Sándor-palotából pótolják az menzát, illetve az említett dandár katonaszakácsai főznek a Karmelita számára. A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra nem tért ki, hogy ideiglenes vagy állandó megoldásról van-e szó.
A dandár feladatai közé tartozik az állami és katonai ünnepek protokolláris kiszolgálása, de a magyar katonai hagyományok ápolása is. A Szent Korona, illetve a Sándor-palota protokolláris őrzését szintén ők látják el. A magyar katonaszakács-válogatott tagjai ezüst- és bronzéremmel tértek haza tavaly a Stuttgartban megrendezett 25. Szakácsolimpiáról.